Kaméleon

Éppen most olvasom E. G. White A nagy küzdelem című könyvét. Ismét megdöbbentett az a tény, hogy Sátán az évszázadok folyamán hányféle trükköt vetett be.

• Elhitette az emberekkel, hogy lehetetlen Istennek szolgálni.
• Másokat rávett arra, hogy vigyék máglyára azokat, akik mégiscsak szolgálják az Urat.
• Próbálta bebizonyítani, hogy ami a Szentírásban van, azt egyáltalán nem kell komolyan venni. A hagyomány fontosabb.

Megdöbbentő, ahogy időről időre változtat a módszerein. Hol üldözte a hűségeseket, hol magas polcra próbálta emelni őket, kompromisszumok árán. Egyszer nevetségessé tette, máskor fanatizmusra buzdította őket. A módszer változott, a cél maradt. „Élj lehetőleg minél távolabb Istentől, közben nyugtasd meg a lelkiismeretedet, hogy minden a legnagyobb rendben van körülötted.”

Mit gondolsz? Mára feladta? Belefáradt? Nincs üldözés! Nincs gúny! Nem csúfolnak ki a hited miatt! Nem ér hátrányos megkülönböztetés, ha vallásos vagy! Talán elfáradt Sátán? Belefáradt szegény az évszázados, évezredes ellenségeskedésbe? Vagy esetleg ugyanúgy tombol, csak más módszereket és eszközöket választott?

Mi a véleményed a meg- és belefáradt kereszténységről? „A kegyesség külső látszatáról”? A lazaságról? A félszívű, félig megtért, félig átadott állapotról? Az Isten-tisztelet könnyed stílusáról? A bűnbánatra, megtérésre, életmód-változtatásra való felhívás hiányáról? És arról, hogy nyugodtan elfér a névsorban a teremtésben hivő és az evolucionista?

Gondolkodj el, ki változott! Isten, Sátán vagy te?