Ki lehet a Mennyben?
Ki lehet a Mennyben?
Jelenések 7. fejezet
Ha Jézus szent és igazságos, akkor ki állhat meg előtte? – kérdezi a Biblia. Ha nekünk kellene válaszolnunk, biztos, hogy különféle feleleteket adnánk, de lehet, hogy egyik sem lenne jó közülük. Ezért a Biblia adja meg a választ arra, hogy ki lehet ott Isten országában. Az angyalok megjelölték azokat az embereket, akiket Isten elfogadott. A végén megszámolták őket és nagyon érdekes eredmény született. 144 000 embert jelöltek meg, az Izrael törzseiből 12-12 000 embert. (A számokról később még beszélünk)
Mit üzent ezzel számunkra Isten ma? Ha minden törzsből ugyanannyit jelöltek meg, ez azt mondja, hogy mindenkinek ugyanolyan esélye van az üdvösségre. Ez jó hír, ugye? Az Ószövetségből kiderül, hogy a felsorolt személyek és a törzsükhöz tartozók nem voltak tökéletesek. Különféle bűnöket követtek el, hiányosságaik és gyengéik voltak. Mivel a Mennybe nem a teljesítményünk alapján, hanem Jézus ajándékaként megyünk, így nem a mi tetteink számítanak, hanem Jézusé.
Viszont, ha összevetjük ezt a névsort az ószövetségi névsorral, hiányzik két név: Dán és Efraim. Dán népe erősen bálványimádó lett, nem akart megtérni Istenhez. Ha valaki elfordul Istentől, és nem akar visszafordulni, az kívül marad Isten országán. Efraim neve szintén a bálványimádással, és a gonoszsággal fonódott össze. Jézus mindenkiért meghalt, de csak azokat tudja megváltani, üdvözíteni, akik ezt akarják, akik elfogadják kegyelmét, és viszonozzák szeretetét.
Ugye, Te szeretnél ott lenni a mennyben?