Laodíceai üzenet

2014.02.26 16:00

Laodíceai üzenet – vázlat!

 

Isten egy tükröt tart elénk, hogy világos képet kapjunk önmagunkról.

Jelenések 3:4-22.

  • Feltárja gyengeségeinket
  • Hiányosságainkat
  • Megmutatja az egyetlen gyógyszert

 

„Tudom a te dolgaidat” olyan tanú, aki igazán ismer – és meg meri mondani az igazságot.

Annyira szeret – igazi jó barátunk, nem túlozza el és nem kisebbíti állapotunkat.

Tökéletesen ismer

 

Jelenések 3:15-16.

 

Langymeleg = lagymatag = közömbös. Isten azt szeretné, hogy a lagymatag vallásoskodók soha nem hivatkoznának nevére.

 

Sátán célja: maradj névleges keresztény. Ha csak formailag vagy keresztény, példáddal másokat is erre biztatsz.

 

„A magukat keresztényeknek vallók közül igen sokan keservesen fognak csalódni Isten napján. Lágymelegségükkel, lélektelenségükkel, sokkal jobban meggyalázzák Istent, mint akik hitetlennek vallják magukat. Sötétségben tapogatóznak, pedig az Ige napvilágánál járhatnának.” (7BC970)

 

„Kivetlek számból”

  • Ez nem prófécia
  • Nem az egész egyháznak szól
  • Csak azoknak, akik nem fogadják meg az üzenetet és nem élnek a tanács szerint.

 

Laodíceát nem követi másik gyülekezet.

  • Felébred! Fel fog ébredni!
  • Be fogja fejezni a munkát
  • A kérdés az, hogy velem, vagy nélkülem

 

A laodíceai kor betegsége

 

  • Tagjai becsapják önmagukat – minden rendben van – halleluja!
  • Önigazultak
  • Tanítanak és vitatkoznak Krisztus igazsága felett
  • Azt gondolja, hogy egyháza az Isten egyháza, ismeri az igazságot, ezért minden rendben van
  • Nyomorult
  • Nyavalyás
  • Vak
  • Meztelen

 

A gyógyszer

 

Jézus minden betegséget

 

  • Ismer
  • Jól diagnosztizál
  • És tökéletes gyógymódot ajánl – de a gyógyszer CSAK Isten patikájában váltható be.

 

A recept: Jelenések 3:18-19.

 

Végy tőlem! Hogyhogy? – Hát nem ingyen van? Meg kell vennem? Tenni kell érte valamit?

 

A lelkileg beteg embernek az előírt orvosság beszerzésére minden erőfeszítést meg kell tennie – Passzív magatartással sohasem jut a gyógyszerhez!

Isten vágya:

  • Tevékeny
  • Életerős
  • Aktív
  • Alázatos
  • Egészséges keresztény

 

A gyógyszer ára: Szívünk fenntartás nélküli átadása Isten akaratának.

Végy tőlem tűzben megpróbált aranyat – ez a hit és a szeretet,

Galata 5:22-23.

Tapasztalataink Istennel.

 

„Csak Krisztus jelenléte űzheti ki szívünkből a gyűlöletet és haragot, teremtheti meg az Isten és ember iránti őszinte szeretetet, és késztethet szolgálatra… Krisztus nem személyesen, hanem a Szentlélek által lakik szívünkben, és jelenlétének természetes gyümölcse lesz a hittel párosult szeretetet.” (Fernando Chaj A győzelem kulcsa 16. old.)

 

Hogyan?

Eggyé kell válnunk Krisztussal

Gyengeségünket összekapcsoljuk erejével

Tudatlanságunkat összekapcsoljuk bölcsességével

Tehetetlenségünket összekapcsoljuk hatalmával

A hit és az ima a menny kincsestárának kulcsa.

 

Végy tőlem fehér ruhát.

Tékozló fiú legelőször ruhát kapott

A lakodalomban, akinek nem volt fehér ruhája- kivettetett

 

A fehér ruha a jellem tisztasága

Krisztus igazsága

Csak Krisztustól vásárolható meg!

 

Végy tőlem szemgyógyító írt

A bűn miatt elveszítettük lelki látásunkat.

Sok dolgot homályosan látunk, nem tudunk különbséget tenni a jó és a rossz között.

A szemgyógyító ír a bűnfelismeréshez vezet, meggyőz a bűnről.

A bűnös meglátja önmagát saját valójában.

 

A Szentlélek segít a bűn felismerésében.

Az embert – bűnös voltáról – a Szentlélek győzi meg.

A Szentlélek visszaadja éleslátásunkat.

Párhuzam Pünkösddel

 

Isten néha megfedd – megfenyít – próbákat enged életünkben, azért, hogy végre legyünk

  • buzgók
  • és őszintén térjünk meg Istenhez.

 

A jutalom hatalmas!