Lehet-e tiszta a tisztátalan?

Lehet-e tisztává a tisztátalan?

Jézus a kézmosásos vita után, rövid eszmefuttatást követően az evésről (Márk szerint) így foglalja össze, amit a nevezett témában meg kell jegyezni: “Ezzel tisztának nyilvánított minden ételt.” Ezt aztán sokan arra használják fel, hogy bizonyítsák, Isten megszüntette a tiszta és tisztátalan közötti különbséget, hiszen ezt maga Jézus jelenti ki. Habár a szakasz gondos végigolvasása már alapjában megkérdőjelez egy olyan következtetést, amely szerint Jézus engedélyezte volna a zsidóknak a tisztátalan ételek fogyasztását, érdemes megnézni, az eredeti szöveg szerint mi is hangzik el itt.

Miről szól a szöveg?

Itt és a párhuzamos igeszakaszokban (Mt 15:1-20 és Mk 1-23) a tisztátalannak fordított szó helyén a görög koinosz szó szerepel, ami pedig nem a héber támé (tisztátalan) megfelelője, ami a rituális értelemben, a parancs szerint jelenti a tisztátalant, hanem a chól megfelelője, ami nem az Isten által tisztátalannak vagy tisztának mondott dolgokra utal, hanem hétköznapit, világit jelent, közönségest, szokásost. A chól olyan hétköznapi étel, amely tiszta ugyan, de nem istennek ajánlott, ezért nem t’rúmá (azaz nem rituálisan Istennek ajánlott - pl. a templom udvarán tiszta állatként étkezésre levágott állat is közönséges, azaz chól). Eredetileg az áldozatul bemutatott étel volt a t’rúmá, amit kizárólag a rituális tisztaság állapotában ehettek meg. Ezt a rendelkezést terjesztették ki a rabbik minden hétköznapi ételre (legalábbis, ha kenyeret is ettek hozzá). A tisztátalant az Újszövetség minden esetben akathartosszal adja vissza (a héber támé megfelelőjeként).

Miről szól tehát a kézmosásos vita? Mint a szöveg is tanúskodik róla a fordításban is: az atyák rendelkezéséről, nem pedig a tiszta-tisztátalan dolgokról, ami isteni rendelés. A tiszta-tisztátalan ételek mellett ugyanis bizonyos ételeket (mint az áldozat) csak rituálisan tiszta formában lehetett elfogyasztani. Ezt a rendelkezést terjesztették ki a rabbik minden zsidó hétköznapi (chór) étkezésre, amely előtt így már kötelező lett a kézmosás is. A Talmud szerint a papi kézmosás kiterjesztése Hillél és Sammáj szabálya volt (akik Jézus korában még valószínűleg éltek, de mindez azt is jelenti, hogy a szabály még fiatal lehetett). Erről szólt a vita, illetőleg arról, hogy a kézmosás nélkül elfogasztott étel így nem teszi-e közönségessé (de nem tisztátalanná!) az embert. A válasz: Jézus szerint nem, hiszen mindez csak emberi rendelés, ráadásul annak a hét törvénynek a része, amely kötelező a zsidókra, de nem vezethető le a Szentírásból. Így, akik erre hivatkozva esznek disznóhúst, rosszul teszik!

További érvek:

1. Az egyházatyák arról írnak, hogy Márk evangéliuma Péter szokásos prédikációinak az összefoglalása, amit a titkára és segítője, Márk, az apostol engedélyével vet papírra, ami már önmagában megkérdőjelezi, hogy a tisztátalan ételek fogyasztására buzdító tanítás elhangozhatott volna a tolmácsolásában, hiszen Péter sok évvel Jézus halála után is tartja magát a tiszta ételek fogyasztásához - lásd Apcsel 11. fejezet.).
2. Jézus maga is saját programjával került volna szembe, miután maga állítja, hogy nem azért jött, hogy eltörölje, hanem hogy betöltse a törvényt (valószínűleg a Tórát mondja eredetileg).
3. Jézust egyetlen ponton sem tudják megvádolni a kivégzése előtt, ami megint csak egyértelművé teszi, hogy nem jelentett ki semmit a Tóra ellen, azzal szemben. Ellenkező esetben rögtön a fejére olvasták volna. Ráadásul ennyien nem is követték volna ebben az esetben. Sőt a farizeusoknak sem kellett volna titokban megfigyelőket ráállítani, ha ilyet a Messiás nyilvánosan kijelent. A tisztátalan dolgok eltörlésének kijelentése egyértelműen szembeszegülés lett volna a Szentírással, annak legszentebb részével a Tórával, amit azonnal ellene fordítottak volna.