Létezik-e biblikus verseny?

Létezik-e biblikus verseny?

Ma akárhova nézünk, versengést látunk. Pici korunktól arra nevelnek bennünket, hogy versengeni kell. Ezeken a versenyeken pedig mindig csak a győzteseknek terem babér. Az egy századdal lemaradó második nevére gyakran senki nem emlékszik. Az evolúciós versenyben való hitünk pedig csak még tovább táplálja ezt a versenyszellemet. A világban az erősek dolga az uralkodás a gyengéken. Arisztotelész szerint a természetből kimutatható az emberek két osztálya, az egyik, mint a többieknek alávetett, a másik, akin természetszerűleg és helyesen uralkodnak (és ez mindkettőnek előnyére szolgál).

De vajon mit mond erről a Biblia?

A Gal 5:20 szerint a versengés - „bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, versengés, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás” – olyan tulajdonságnak számít, amely a test cselekedete. Habár az itt szereplő szó (eris) csak egyik jelentésében jelent versenyt, a másikban harc, küzdelem, viszály, a szó jól fejezi ki, mit jelent valójában versengeni (lásd még Róm 1:29, 5:20; Fil 2:3).

Isten nem azt akarja, hogy mindenáron különbek legyünk a többieknél (a verseny értelmében, mivel más értelemben éppen azt akarja, hogy különbek legyünk), hanem hogy egymást különbnek tartsuk magunknál (Fil 2:3). Így amikor azon versengünk, hogy ki a jobb ebben vagy abban (mert ezt tesszük!), a test cselekedetei szerint járunk el, amire azt mondja a Szentírás, hogy „akik ilyeneket cselekszenek, Isten országának örökösei nem lesznek” (Gal 5:21). A Biblia nem egyes kiválóságokat akar látni, akik legyőzik akár az egész világot is, hanem azt, hogy egymást emeljük fel. Ha pedig valaki igazán erős, kiváló, akkor „tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne magunknak kedvezzünk” – mondja Róm 15:1.