Lukátsi Vilma: A végrendelet

Lukátsi Vilma: A végrendelet

Moraj, földindulás, nappal sötét:
tudomásul vette a föld és az ég
az Ember Fia végrendeletét.
Halála tett volt: Ő volt az Ige,
Övé volt minden – s nem volt semmije.

Ruhái a katonáké lettek,
szőtt köntösére sorsot vetettek,
aki elnyerte, örült? jajgatott?
sejtette vajon, hogy "megíratott"?
Pénzét Júdás kapta. Ennyiért
világ végéig hangzik a "miért"?
rabszolga ára volt harminc ezüst...
– átkos terhével leszakadt a nyüst.
Igazságát Pilátusra hagyta,
"Íme az ember!" – hát fölíratta
korcs önérzettel keresztfájára:
Názáreti Jézus a zsidók királya.
Anyja is volt az Ember Fiának,
– odaadta hű tanítványának,
s fia helyett fiút adott neki,
aki gondozza, félti, szereti.

És a tiszta áldozati Bárány
meghalt a nap harmadik óráján.
Lelkét mennyei Atyjának adta;
testét a föld három napra kapta,
az enyészet nem lett úrrá rajta,
sem az idő.
Már kétezer éve
emlékezünk végrendeltére,
amely, mint akkor, érvényes ma is:
az örökösök közt vagy te magad is!
Halálodat Általa túléled:
Krisztus vére a te örökséged!