Már értem!

Egy kis történetet szeretnék elmondani. Gyerek történet, de ezen keresztül értettem meg egyszer Isten szeretetét. Egy kisfiú gyermekkorában megismerte már Jézust. Befogadta Isten szeretetét szívébe. Édesapja, édesanyja meghalt. Mindkettő a katonaságnál dolgozott. Haláluk után a gyerek ott maradt. Így hívták: a kis Vilmos, a század fia. Úgy is hívták a katonák: a ragyogó szemű gyerek. Ez a gyerek imádkozott. Nem azért, hogy mit kaphat, hanem azért, hogy Úr Jézus, mentsd meg ezeket a katonákat, segíts, hogy el ne vesszenek, hogy valamilyen módon megmenekülhessenek. Amikor Jézusról beszélt nekik, kinevették, butának mondták.

Aztán ez a század nyári gyakorlatra ment. Egy német könyvből olvastam ezt a történetet. Maga a százados írta le, igaz, így történt meg. Azt mondtam az őrmesteremnek: ne vigyük el a kis Vilmost a gyakorlatra, gyenge gyerek, nem fogja kibírni. Az őrmester azt válaszolta, hogy ne hagyjuk itthon, a többiek egész évben csúfolni fogják, olyan gyenge legény vagy, hogy táborozásra sem vihetünk el. Hát elvittük. Abban az évben nagyon durva ujjoncaink voltak. Rengeteg csínyt tettek. Már azt mondtam az őrmesternek, ezt nem lehet tovább tűrni. Szigorúan meg kell büntetni, aki ezt csinálja, különben nem lesz rend a táborban. Azt mondtam, aki legközelebb csínyt tesz, akárki legyen, megkorbácsoltatom.

Pár nap múlva egy reggelre az egész tábor területén lerontották a céltáblákat, úgy, hogy nem lehetett lőgyakorlatot tartani. Elkezdődött a nyomozás. Minden nyom abba a barakkba vezetett, ahol a kis Vilmos is lakott. A százados kiállította az egész barakk lakosságát. Ott álltak vigyázban. - Fiúk, az éjjel valaki lerontotta a céltáblákat. Álljon elő, aki ezt tette. Néma csend - senki nem mozdult. Ha senki nem vállalja, - mondta a százados, - az egész barakk lakosságát megbüntetem. Mindenkit megkorbácsoltatok. - Csend. Fiúk, hát legyen valaki férfi, aki vállalja, és a többi szabad. A nagy csendben kilép a kis Vilmos. Ott áll a többiek előtt. A százados ránéz, - fiú, ezt te nem tudtad megtenni. Százados úr azt mondta, ha valaki vállalja, a többi szabad. Én pedig vállalom.

Életem legkellemetlenebb pillanata volt, valóban szavamat adtam. Nem tudtam mást tenni, meg kellett korbácsoltatnom a kis Vilmost. A többieket azzal büntettem, hogy nézniük kellett. Vilmos levetette az ingét, akkor láttuk, milyen gyenge gyerek. Amikor az első ütés csattant a hátán, leesett a földre. Egy kicsi sikoly hagyta el száját. Abban a pillanatban előugrott a század fekete báránya, a gonosz Jimmy, és azt mondta: hagyjátok abba! - én voltam. A kis Vilmos a földről szólalt meg: Százados úr, a Jimmynek nem lehet már semmi baja, én elszenvedtem a büntetést, Jimmy szabad.

Jimmy szabad volt, de a kis Vilmost elvitték a kórházba. A százados leírta, másnap elmentem a kórházba. A folyosón találkoztam az orvossal. Megkérdeztem, mi a sorsa ennek a gyereknek? Sajnos, a gyerek meg fog halni. Gyenge volt, csak ez a korbácsolás kellett neki. Nem tudunk rajta segíteni.

Így mondja a százados, meghatottan léptem a kórterembe, de az ajtónál nem jutottam tovább. Az ágyon ott feküdt a kis Vilmos. Az ágy mellett pedig ott térdelt Jimmy. A katona zokogott. - Mondd Vilmos, hogy voltál képes értem ezt megtenni, elszenvedni a korbácsot? Vilmos nagyon halkan válaszolt, - Jimmy, annyiszor beszéltem nektek Jézusról. Őt nemcsak megkorbácsolták, Ő a véres vállára felvette a keresztet. Három órán keresztül függött ég és föld között. Ti nem értettétek, most már érted, Jimmy?
Zokogva hangzott a válasz, - most már értem.