Megfényesedünk tőle

Megfényesedünk tőle
 
    
Egy lelkész minden erejét felemésztették a rázuhanó anyagi és családi bajok, betegségek és a rengeteg kapálás. Szinte agyon lapították a terhek. Csak teste-lelke utolsó erőfeszítésével tudott már egy-egy szolgálatra készülni. Egy este hiába húzta meg a kis templom apró harangját, nem jött senki, egy árva lélek sem az istentiszteletre. Csak várt, várt a sűrűsödő szürkületben, hogy csak egy neszező lépést hallana, de süket csend vette körül. 
Akkor leborult a nyikorgó padra, ráborult a kopott fára, és sírt. Rázta a zokogás. Amikor valamiképpen össze tudta szedni magát, kitámolygott a templom elé. S hangosan kiszakadt belőle:
- Istenem, mit csináljak? 
Mintegy különös ámenként kigyulladt az első fény a falu egyik házacskájában, benne pedig egy HANG: 
- Ha nem tudsz beszélni nekik Rólam, beszélj most róluk Nekem.
Egész testében reszketve, ahogy a faluban egymás után kigyulladtak a fények, beszélni kezdett róluk. 
- Ott, Uram, mindenki gyűlöli egymást! Könyörülj rajtuk! 
- Amott, Uram, a férfi most is a szőlőben bujkál a szeretőjével és sír a felesége. Én már csődöt mondtam. Te még segíthetsz rajtuk. 
- Az a ház, Uram, lopott kukorica árából épült. Uram, tisztítsd meg a szívüket és kezüket. 
- Ott, Te jobban tudod, mint én, az öreg szülők halálára várnak. Könyörülj és irgalmazz nekik! 
Így imádkozta végig a falut, attól az estétől kezdve minden lámpagyújtáskor. Utána mindig határtalan békességet érzett. Valami különös módon pár hét múlva újra járogatni kezdtek a templomba az emberek. 
Egyik este a falu öreg és bibliás parasztasszonyától megkérdezte: 
- Miért volt az, hogy hónapokig alig jártak a templomba, sőt olykor senki sem jött, most meg egy kicsivel többen jönnek, mint eddig? 
Az asszony azt válaszolta: 
- Mert most vidámabb a beszédje, nem olyan sanyarú, mint eddig volt. Most megfényesedünk tőle.

Gyökössy Endre nyomán