Meghalt értem

Nehezen tudnánk elképzelni egy karácsonyi történetet, melynek helyszíne egy erőszakos és szadista náci koncentrációs tábor. Mégis Krisztus születése és minden emberért való halála új értelmet nyert számomra, miután olvastam egy római katolikus pap Auschwitz-ban történt hősi tettéről. 1941. február 17-én Maximillian Kolbe ferences papot, Lengyelország első apostolát bebörtönözte a Gestapó (titkos állami rendőrség), és hamarosan Auschwitz-ba került. Azokban a napokban az volt a szabály, hogy tíz ártatlan fogolynak kellett meghalnia, ha valaki megszökött. Amint 1941 júliusának végén a névsorolvasáskor észrevették, hogy egy fogoly megszökött, Kolbe csoportjából tíz embernek meg kellett halnia, mégpedig a legkegyetlenebb módon: halálra éhezéssel. A tíz férfi közül - akiket véletlenszerűen választottak ki - egy felkiáltott: "Kegyelem! Feleségem és gyermekeim vannak." Kolbe előlépett és felajánlotta, hogy a családapa helyett ő megy a bunkerba a többi kilenc férfival. A parancsnok - megdöbbenve ekkora nagylelkűségtől - engedélyezte a cserét. Így a lelkész a többi kilenc férfival ment a halálkamrába és vígasztalójuk, lelkészük, vezetőjük és példaképük lett. Két hétig volt tudatánál és szenvedett az éhség és a kimerültség szörnyű kínjaitól; azután egy halálos injekciót adtak be neki. Augusztus 14-én halt meg. A 16670-es fogoly meghalt, de akiért feláldozta magát még ma is él. Aligha kell rámutatni a hasonlóságra a történet és Krisztusnak a Kálvária keresztjén való önfeláldozása között. Azért halt meg, hogy mi élhessünk.

Kenneth J. Holland, Signs of the Times, 1987. december