Mennyi idő telt el a bűneset és a teremés között?
Mennyi idő telt el a bűneset és a teremés között?
Nem tudjuk pontosan, de úgy tűnik, csak igen kevés. Honnan tudjuk? Isten azt mondta az első emberpárnak, hogy szaporodjanak és sokasodjanak. És Ádámék - ekkor még - minden kifogás nélkül teljesítettek minden isteni parancsot. Biztosan tudjuk, hogy az első emberpárnak nem született gyermeke az Édenben, vagyis ott nem szaporodtak, nem sokasodtak, pedig ez csak kétféleképpen lehetséges: vagy nem teljesítették a parancsot, vagy akkorra már nem ott éltek. Az 1Móz 3:1 szerint ez csak a kiűzetés után történik meg: “Azután [tkp. a bűneset után] ismeré Ádám az ő feleségét Évát, aki fogad vala méhében.” Mindenki a kapukon kívül született tehát, sőt az első teherbe esés is ekkor történt az előbbi vers szerint. Ebből adódik a következtetés, hogy minden bizonnyal kevés idő telhetett el a teremtés és a bűneset között. Habár pontosan nem tudjuk, mennyi. Ha ugyanis sokáig lettek volna az Édenben, és teljesítik az isteni parancsot a sokasodásra vonatkozóan, biztosan teherbe esik Éva, és biztosan szül.