Menora

2014.03.02 09:57

Menora, a hétágú mécstartó a zsidóság egyik jelképévé vált.

Szívesen ábrázolták különböző helyeken: pl. a Bet Alfa-i és a jerikói zsinagógában, Dura Europoszban freskón, ajtók fölött, szarkofágokon, sírköveken.

A zsidó ábrázolásokon kívül Titus diadalívén látható a Jeruzsálemből elvitt mécstartó. Általában gyertyatartónak nevezzük, így van a Bibliában is megnevezve. Ennek ellenére mécstartó. Ha a Bibliát figyelmesen olvassuk, kiderül, hogy a mécseket kellett rárakni. Másrészt, abban a korban még nem ismerték a gyertyát.

Első leírását 2Mózes 25:31-40-ben olvashatjuk. Ez egy talentum, azaz mintegy 40 kg aranyból készült. Hét ága volt. Művészi módon készítették el. A mécseknek folyamatosan égniük kellett. Amikor a szent sátrat felváltotta Salamon temploma, Salamon 10 gyertyatartót csináltatott. Ötöt az egyik, ötöt a másik oldalra állíttatott. Zakariás látomásában látta (Zakariás 4:1-11.) a hétágú arany gyertya-, ill. mécstartót, amelybe csöveken keresztül folyt az olaj.

A fogság utáni templomban szintén állt egy valószínűleg aranyból készült menora, amit a gonosz IV. Antiokhosz Epifanesz elrabolt. Helyette Makkabeus Júdás újat csináltatott. Ennek helyére Heródes templomába egy nagyobb került. Ezt vitte el Titusz hadizsákmányként Rómába.

Látszik a leírtakból, hogy olyan eszközről van szó, amely szinte végigkíséri a zsidó történelmet, nem csoda, hogy jelképpé vált.

Kár, hogy csak nagyon kevesen láttak a jelképen túl!

Gyürüs István