Mi a baj a bölcsesség szeretetével?

Mi a baj a bölcsesség szeretetével?

Mint tudjuk, a filozófia szó jelentése: a bölcsesség szeretete. De mi a baj a bölcsesség szeretetével? „Mert minekutána az Isten bölcsességében nem ismerte meg a világ a bölcsesség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket (1Kor 1:21). Gyakorlatilag egy problémát lehetett a szemére vetni: rossz a kiindulópontja, és ezért az emberiség nem tudja általa megismerni a lényeget, Istent. A világ (a normális világ!) lényege ugyanis az Isten, teremtőként és az élet minden részében résztvevőként. Vagyis az emberi bölcselkedés éppen arra nem volt alkalmas, hogy a lényeget adja meg az embereknek – emlékezzünk a korábbi tételre: ha nincs alapvető igazság, akkor nincs támpont, és nincs abszolút igaz dolog sem.

Salamon eközben kijelenti: A bölcsesség kezdete az Istennek félelme. Vagyis az a bölcsesség, amelyiknek tényleges értelme van, Istennel kezdődik, és oda is tér vissza, illetőleg sohasem távolodik el tőle. A filozófia a korlátolt emberi elme vak találgatása, amely nem véletlenül olyan képtelenségekhez vezetett, mint a világ nem létezése, ami csak a fejünkben van igazából stb. (Vagy ezek modern ágbogai, mint a mátrix és a fenomenológia.) Míg a filozófia szerint nincs biztos tudás, Isten szerint CSAK BIZTOS TUDÁS VAN, ami azon kívül van, az nem tudás, csak a bűn által megtévesztettek okoskodása, akik csak azért beszélnek ennyi zöldséget, mert nem látják a lényeget.

Isten válasza erre? Az igehirdetés „képtelen, abszurd” (lásd görög moros) beszéde. Mitől képtelen az Isten beszéde? Mert olyanokról kell nyíltan beszélnie, ami szinte hihetetlen, képtelen és abszurd egy olyan világban, amely semmit nem lát és fog fel a „rendes világból”. Számára ezek butaságként hatnak. A szó eredeti jelentése olyan beszéd, amely kissé homályos, az egyértelműség hiányzik belőle.