Micsoda testvér!

Paul barátom karácsonyra autót kapott a bátyjától. Szenteste, mikor munkája végeztével kilépett az irodából, egy bámészkodó kölyköt talált a csillogó új kocsi mellett.

- A bácsié ez a járgány?

- A bátyámtól kaptam karácsonyra – bólintott Paul.

A fiúcska elképedt.

- Csak úgy kapta, magának nem is került semmibe? Hű, de jó volna, ha …

Megakadt, de Paul persze jól tudta, mit akart mondani. Nyilván ilyen testvért szeretne magának. Ám amit végül hallott, attól tátva maradt a szája.

- De jó volna – kezdte újra a kislegény – ha én is ilyen báty lehetnék.

A barátom megdöbbenve nézett rá.

- Nincs kedved furikázni egyet? – szaladt ki a száján.

- Naná, hogy van!

A gyerek beszállt, de alig indultak el, ismét megszólat:

- Bácsi kérem, nem kanyarodhatnánk a házunk felé?

Paul elmosolyodott. Sejtette, mi jár a srác fejében. Szeretne felvágni a szomszédok előtt, hogy milyen pazar kocsival szállítják haza. Azonban ismét tévedett.

- Tessék szíves lenni megállni annál a kapunál!

A fiú beszaladt a házba, majd kisvártatva Paul hallotta, hogy jön visszafelé, de nem túl gyorsan. Nyomorék kistestvérét cipelte magával. Leültette a bejárati lépcsőre, aztán az autóra mutatott.

- Látod, öcsi, erről beszéltem. A bácsi a bátyjától kapta, neki egy fillérjébe se került. Ha megnövök, pont ilyet veszek neked, akkor majd te is láthatod a karácsonyi kirakatokat, amikről annyit meséltem neked.

Paul kiszállt, és előreültette a kistestvért. A nagyobbik gyerek betelepedett a hátsó ülésre, és emlékezetes karácsonyi sétakocsikázás kezdődött.

Azon a szentestén Paul megtanulta, mit jelent a mondás: Jobb adni, mint kapni.

Forrás: Dan Clark, In Erőleves a léleknek, 1996, 30