Mindig készen

Amikor a nagy felfedező Shackleton a Déli-sark kutatására indult, egyszer visszafordult, és arra kényszerült, hogy néhány emberét az Elefánt szigeten hagyjon, bár megígérte, hogy visszatér értük. De amikor megpróbált oda visszajutni, jégtengert talált a sziget és hajója között. Mit lehetett tenni? Megígérte, és meg kellett tartania a szavát. Megpróbált eljutni hozzájuk, de nem sikerült. Újra és újra próbálkozott, minden eredmény nélkül. A jég mögött ott vártak benne bízó társai, akiknek minden reményük őbenne volt. Kevés utánpótlásuk volt. Az évnek abban a szakaszában nem lehetett kedvező időjárásváltozásban reménykedni, és azt mondták neki, hogy egyáltalán nincs arra esély, hogy kis hajójával, a „Yalcho-val” a jégtorlaszon keresztül eljusson az Elefánt szigetre. Nem várhatott ölbe tett kezekkel. El kellett érnie az embereit; így, veszélyeztetve hajóját és a legénység életét közeledni kezdett a szigethez; és váratlanul út nyílt a jégen. Sietett, hogy megmentse az embereit és egy óra múlva már mindenki biztonságban a fedélzeten volt. Ha csak egy pár percet késlekednek, törékeny hajójukat összezúzta volna az összezáruló jégtábla. Amikor már biztosak lehettek abban, hogy a veszély elmúlt, és megkönnyebbültek, Shackleton így szólt egyik megmenekült társához: „Tehát összecsomagoltatok, és készen álltatok, nem igaz?” „Igen” - jött a válasz, „sosem veszítettük el a reményt. Hittük, hogy el fogsz jönni értünk, még ha a körülmények kedvezőtlenek voltak is. Megígérted, és mi vártunk rád; így minden reggel összetekertük éjszakai felszerelésünket, és összecsomagoltunk mindent, hogy készen álljunk.” És most mindannyian biztonságban voltak, hazafelé tartottak, és örültek, hogy minden nap felkészültek az indulásra. Mielőtt Jézus elhagyta ezt a világot egy határozott ígéretet hagyott számunkra, amit a János 14:1-4-ben olvashatunk. Az Úr nem felejti el ígéreteit.

Charles L. Paddock, Signs of the Times, 1932. június 14.