Mivel töltötte az időt Mózes Egyiptomban a fáraólátogatások között?
Mivel töltötte az időt Mózes Egyiptomban a fáraólátogatások között?
Kicsit bevonódva az évezredek szent, úgy képzeljük általában a zsidó népet, akik Egyiptomban rabszolgáskodtak, hogy Mózes hatására és a csodás csapások hatására szent révülettel tekintenek Istenre, és követik Mózest az ígéret földje felé, mint megmentőjüket. A Szentírás szerint az előbbi mondat csak kisebb részben igaz (hogy követték Mózest). Ezékiel 20:5-9 szerint azonban az előzőek már nem igazak. A rész tanúsága szerint a nép gyakorlatilag azért követte Mózest, mert az iga alól fel szabadulni, az Istenben azonban még csak igen komoly korlátozásokkal hitt. A rész arról is tudósít, hogy nem voltak hajlandóak szakítani az egyiptomi bálványokkal, aminek a következtében Isten Egyiptomban el akarta pusztítani a népet hitetlenség miatt. A szakasz arról is beszél, hogy Isten komoly felhívásokkal fordult a néphez, hogyan és mit csináljanak (jól). Azonban a nép erre képtelen volt. Gyakorlatilag Mózesnek a csapások között az volt a dolga, hogy meggyőzze a népet arról, hogy Jahve az Isten, amit azonban ők hittek is meg nem is. Gyakran inkább nem. A forradalmi láz inkább hajtotta őket, mint a hit. Mert, ha Jahve az, akinek mondja magát, akkor mit keresnek ők még itt, ráadásul rabszolgasorban? A világ legnagyobb, legsikeresebb államának isteneit ne lehetett felülmúlni az ő logikájuk szerint. Egyiptom sikereit, nagyságát az isteneknek köszönhette. És milyen Isten lehet az a Jahve, akinek csak egy rabszolganépre telik? Mindez abban az időben teljesen logikus következtetés volt.
Mózes vélhetően településről településre járt, és „prédikált”, közvetítette Isten üzenetét a néphez, hogy meggyőzze őket ennek az ellenkezőjéről. Így teltek azok a napok. Köves Somló rabbi állapítja meg, hogy a nép fel sem fogta, egyszerűen nem hitte el azt sem, hogy a csapások miattuk, értük érik Egyiptomot. Egy végtelenül lezüllesztett rabszolganép erre képtelen volt (az ilyet jól ismerjük a hajléktalan munkában is). Isten egy jobbára hitetlen népet vezetett tehát ki Egyiptomból.