Nem tudok aludni

„Jó dolog dicsérni az Urat, és éneket mondani nevednek, ó Felséges! Hirdetni jó reggel kegyelmedet, és hűségedet éjjelente.”

Zsoltárok könyve 92:2-3.

Nagymamámtól nagyon sok tulajdonságot örököltem. (Többnyire jó dolgokat). Volt egy nagyon jó barátnője, akivel sokszor beszélgettek. Egyik alkalommal jön Ilonka néni és így sopánkodik:

• Jaj, Eszterem, az éjjel megint nem aludtam egy szemhunyásnyit sem, csak forgolódtam.

Erre nagymamám így válaszolt:

• Bár én tudnék ébren maradni, annyi mindenért hálás vagyok Istennek, elkezdem Neki sorolni, de aztán azt veszem észre, hogy elaludtam felsorolás közben. (Ebben is hasonlítok nagymamámra!)

Ezen aztán mindketten jót nevettek.

Félretéve a humort: gondolkodtál már azon, milyen lenne az életed, ha attól a perctől kezdve, hogy kinyitod a szemed, egészen addig, amíg este be nem csukod, mindenért kifejeznéd örömödet? Hogy nem telne el egyetlen óra sem a nap folyamán, hogy ne magasztalnád az Urat, hogy ne köszönnél meg neki valamit?

Milyen lenne az életed, ha mától kezdve elkezdenél énekelni? Nem feltétlenül hangosan, csak úgy – a szívedben! Aztán amikor nem bírsz elaludni, akkor elővennéd gondolatban a napodat, és elkezdenél mindenért hálás lenni!

Tudod, mennyire megváltoznál?

Egyszer csak azt vennéd észre, hogy szeretnek emberek a környezetedben lenni. Ugyanis valami kisugárzik belőled. És tudod – a hálás mosolyt az arcodon, a kiegyensúlyozott megelégedettséget jobban szeretik, mint a kimért, örömtelen, panaszkodó arckifejezést.

Elhiszed?