Névtelenek, 2

Már hosszú ideje egyetlen csepp eső sem esett. Lassan minden elszáradt. A patakok eltűntek, az emberek, állatok bágyadtan kóvályogtak.

Már több hónapja nem esett, de ami még borzasztóbb, hogy nem is fog esni! Több mint három évig!

Ez egyértelműen Isten büntetése volt, aki azonban nem feledkezett meg hűséges szolgájáról, Illésről.

Miután a Kerit-patak is kiszáradt, azt mondta Illésnek, „Indulj el Sareptába, ott majd egy özvegyasszony gondoskodni fog rólad.”

• Egy özvegyasszony? Akinek nincs férje, aki gondoskodna róla? Mi lesz ebből?

Illés nem kérdez, elindul. Találkozik is az asszonnyal, aki fiával éppen fát szedeget.

Megszólítja.

• Hoznál nekem egy kevés vizet? Nagyon megszomjaztam!

Az asszony készségesen indul. Azonban Illés még utánakiált.

• Éhes is vagyok! Kérlek, süss nekem egy kis kenyeret, és azt is hozd magaddal!

Ekkor az asszony kifakad.

• Éppen csak egy kenyérre való lisztem és olajam van, ha ezt megsütöm, várom a halált. Nincs semmi másom. Még kilátásban sincs, hogy lenne valami megoldás!

• Rendben van – válaszolt Illés –, akkor hát készítsd el azt a kenyeret, és hozd ide nekem. Aztán ne aggódj! Isten gondoskodni fog rólad!

És az asszony elindult. Nem tudom, mit gondolhatott. Néhány órával ezelőtt a fiával együtt még az éhhalálról beszélgettek, most meg itt van az ígéret.

Nagy dolgot tesz, amikor elkészíti a próféta számára az ételt. Megtette az első lépést. Az összes többit az Úr végezte el. A lisztje és az olaja napról napra megvolt.

S hogy ki volt ez az özvegyasszony? Nem tudom. A nevét sem tudom.

De Isten ismerte. Tudta, hogy özvegy, hogy van egy fia. Tudta, hol lakik, hogy éppen most mit csinál. S tudta, mekkora hite van.

Mit gondolsz, rólad talán elfeledkezett? Azt gondolod, már Isten sem törődik veled? Hogy nem is vagy fontos számára?

Kérlek, olvasd el ennek a neve nincs özvegyasszonynak a történetét! Ne feledd, Isten mindent tud rólad! S jobban szeret, mint azt te elképzeled!