Nőttél-e gyermekem?

NŐTTÉL-E GYERMEKEM?

Atyámnak műhelyében egy ajtót ismerek,

Mit néma áhítattal szemléltem, mint gyerek,

Atyám kezével írva rajt  sok jel és vonás

Értelmét csak mi tudtuk, de meg nem érti más.

Mi gyermekek, ha néha betévedtünk ide,

Tanulmányozni kezdtük a sok jelt ízibe.

Világosan kitűnt itt sok érdekes adat,

Hogy évről-évre mennyit nőttünk egy év alatt.

S kedvünket még fokozta, ha - mint tette apánk,

Irónt s vonalzót véve, a mérést folytatánk,

S befutva jó anyánkhoz, újságoltuk a hírt,

Hogy íme, mind a hányan nagyot nőttünk megint.

- De egyszer - míg anyámnak jelentést így teszek,

Hogy én már innen-onnan felnőtt ember leszek,

Furcsán mosoly’g reám, s így szól: "Oh mondd nekem,

Vajon, mint "lelki ember", nőttél-e gyermekem?"

Növekszünk mind a korban, míg évet év követ;

Hogy életünk mulandó, s a vég felé siet,

Azt minden óra jelzi, - használjuk jól ki hát,

Mert éltünk itt rövid bár, - örök lesz odaát.

Krisztus kertjébe vagy már beplántálva te itt,

Élted meghozza-e a Lélek gyümölcseit?

Figyeld meg, hogy Megváltód lágyan és csendesen

Megkérdi minden este: "Nőttél-e gyermekem?"

Ájtatosan figyelve hallom anyám szavát,

Érzem, hogy amit most mond, mélyen szívembe vág,

És bár sok jó tanács üres szó volt nekem

Ez egy szót nem felejtem: "Nőttél-e gyermekem?"

A nagyvilágba mentem, hogy férfivá nőttem,

S szülőföldemre vissza évek multán jöttem.

S hogy ím leszáll az este, és minden elpihen,

Anyám megszólít halkan: "Nőttél-e gyermekem?"

Mint egykor volt, a szíved jó föld-e még vajon,

S van, amit elvetettem, áldás a jó magon?

Üres vagy telt kalász-e, mit élted megterem,

Belső hitéletedben nőttél-e gyermekem?"

Oh drága szent örökség, anyám mit rám hagyott!

E szó az élet útján folyvást felém ragyog.

S nem hagy lankadni, esni, ha sötét estéken

Hallom az Úrnak hangját: "Nőttél-e gyermekem?"

                                      (Németből fordította:

                                           Vargha Gyuláné)