Okos szamár - ostoba gazda
- “Igen megrémüle Moáb a néptől, mivelhogy sok vala az, és búsula Moáb Izráel fiai miatt. Monda azért Moáb Midián véneinek: Most elnyalja e sokaság minden mi környékünket, a miképpen elnyalja az ökör a mezőnek pázsitját. (Bálák pedig, Czippórnak fia Moáb királya vala abban az időben.) Külde azért követeket Bálámhoz, a Beór fiához Péthorba, a mely vala a folyóvíz mellett, az ő népe fiainak földére, hogy hívják őt, mondván: Ímé nép jött ki Egyiptomból, és ímé ellepte e földnek színét, és megtelepszik én ellenemben. Most azért kérlek jöjj el, átkozd meg érettem e népet, mert erősebb nálamnál; talán erőt vehetek rajta, megverjük őt, és kiűzhetem őt e földből; mert jól tudom, hogy a kit megáldasz, meg lesz áldva, és a kit megátkozol, átkozott lesz.” Móz.IV.22,3-6.
Izrael pusztai vándorlása a végéhez közeledett. Még nem lépték át a Jordánt, Kánaán keleti határát, de jelentős győzelmeket arattak az ellenük felvonuló népek ellen.
Amikor ezt Bálák, a moabita király megtudta, pánikba esett. Világossá vált előtte, hogy Izrael hadi sikereit nem a képzettségének, jó felszerelésének, vagy más, a háborúkban fontosnak tartott dolgoknak köszönheti. Egy titokzatos hatalom, amelynek jele tűz- és felhőoszlopban mutatkozott, küzdött népéért.
Igaz, hogy komoly létszámot képviselt Izrael népe, de az erő nem a számszerűségből adódott. Izrael Istene oszlatta szét népe ellenségeit, s fényes győzelmekkel ajándékozta meg övéit. Azt is tudta Bálák, hogy míg Isten támogatja Izraelt, nincs az a nép, amely legyőzhetné. Hogyan veszítheti el az áldást a választott nép?
Átgondolt egy tervet, s rögtön nekilátott megvalósítani.
Moáb királya úgy tekintett Istenre, mint a mesebeli szellemre, amely teljesíti gazdája parancsát. Arra gondolt, hátha sikerül Istent szembefordítani Izraellel, s a maga oldalára állítani. Terve szerint Bálámot megfizeti azért, hogy átka következtében Isten forduljon el Izraeltől. Ezért egy követséget küldött a prófétáért.
Az eddig említettek hasonlítanak a mai állapotokra. Az adventi nép lassan földi vándorlásának végéhez ér. A Föld egyes helyeiről hírek jönnek a misszió robbanásszerű fejlődéséről, gyülekezetek ébredéséről. Sátán retteg, mert tudja, hogy Isten népét nem állíthatja meg, nem győzheti le, ha Istene vele van.
Az adventisták ereje nem a létszámukban, tudásukban, tervezőképességükben van, hanem abban, hogy Ő a Vezetőjük. Sátán utolsó támadást intéz a nép ellen, mint aki tudja, hogy kevés ideje van. Az Isten ismerete nélküli ember hasonlóképpen gondolkodik, mint Bálák. Nem száll magába, nem alázkodik meg Isten előtt, hanem valamilyen praktikával akar szembeszállni Vele. Ugyanúgy, mint Bálák.
Bálám valóban Isten prófétája volt a maga korában. Anyagias gondolkodásmódja és életvitele miatt az Istennel való kapcsolata megszűnt. Ennek ellenére igényt tartott arra, hogy Isten prófétájának, szócsövének tekintsék. Nem azokat a gyümölcsöket kívánta, amelyek belülről fakadnak, az Úrral való közösségből, hanem amit az emberek látnak: a tekintélyt, a hatalmat.
Nem élhetünk meg a múlt tapasztalataiból. Nem elég a látszat megőrzése. Az Úrral való kapcsolatot őrizni és ápolni kell!
A próféta, aki tiszteletre és megbecsülésre vágyott, megkapta amit akart. Bálák előkelő embereket küldött hozzá. Ez önmagában is megtiszteltetés. Egy király követeket küld hozzá, s nem közembereket. S a szavak, amelyek a küldöttek szájában voltak, még komolyabb mértékben legyezték Bálám hiúságát.
- “”akit megáldasz, meg lesz áldva, és akit megátkozol, átkozott lesz.” Móz.IV.22,6.
Isteni teljhatalmat tulajdonít Bálámnak. Kedves szerint emelhet vagy sújthat. Még Istennek sincs ekkora hatalma. Őt a feltételek kötik, amelyek az áldáshoz vagy átokhoz kötődnek. Nem teheti meg, hogy áldja a szándékosan ellenszegülőt, vagy a hűségest büntesse. Nem kénye-kedve szerint hozza ítéleteit, hanem az emberek szabad akaratú döntéseinek következményeiként. Ezzel szemben Bálámot Bálák szerint nem köti semmi. Bárkit megáldhat és megátkozhat kedve szerint, és szándéka teljesül is. Mintha hájjal kenegetnék a prófétát. Végre egy ember, aki elismeri képességeit és tudását.
Ha hiú ábrándjaink vannak, s nem hessegetjük el őket, megtelepszenek lelkünkben. S mindig küld Sátán olyan eszközt, aki ezeket az ábrándokat legyezgeti. Még többet ígér, mint amire vágytunk! Ne sétáljunk be az önszeretetből fakadó ábrándozás kelepéjébe!
Bálám esetében, hogy még könnyebb legyen a döntése, egy kis kenőpénzt is kilátásba helyeztek: “a jövendőmondásnak jutalma kezeikben volt”.
Nagy veszélyt jelent az “ingyen kaptátok, ingyen adjátok” elv kikerülése. Megváltoztatja látásunk optikáját a pénz, az ajándék. Nem véletlenül intette Isten, népének elöljáróit, hogy ne fogadjanak el ajándékot, nehogy megzavarja őket a lelkiismeretes, becsületes döntésben.
Bálám tudta mi a helyes válasz a felkérésre. Az, hogy: NEM. A fentiekben leírt megtisztelés és a kilátásba helyezett jutalom azonban nem engedte neki az egyenes beszédet. Aludni akart rá egyet.
Ami egyértelmű, azon nincs mit gondolkodni. Minél többet gondolkodunk, annál inkább elveszítjük a talajt a lábunk alól. Természetesen vannak esetek, amikor meg kell fontolni dolgokat, imádkozni kell felettük, hogy megszülethessen a jó döntés. De amikor világos, hogy mi Isten szándéka, nincs helye az időhúzásnak, toporgásnak.
Éjszaka megjelent Isten Bálámnak. Csodálatos, hogy Isten nem írja le hűtlen szolgáját. Nem utasítja el, hanem meg akarja menteni. Egy kérdést tesz fel:
- “Kicsodák ezek a férfiak tenálad” Móz.IV.22,9/b.
Sok esetben, amikor Isten segíteni akar, akkor kérdez. Kérdezett Ádámtól, Kaintól, Hágártól, Illéstől, még Júdástól is. A választól függött az ember sorsa. Vagy megtanult Isten segítségével gondolkodni, vagy önfejű lett, elutasítva a mennyei segítséget.
Isten egyértelműen kifejezi Bálám felé, hogy mit vár el tőle:
- “Ne átkozd meg azt a népet, mert áldott az.” Móz.IV.12,12.
Hadd tegyük fel a kérdést: Tudott volna bármi ártó dolgot Bálám átkozással előidézni? Bizonyára nem. A tilalom nem a nép védelme, hanem Bálám védelme volt. Ha nem bocsátkozik ebbe a kalandba, akkor nem éri kudarc, és nem kerül szembe Istennel.
Reggel a követeknek a következőket mondja Bálám:
- “Nem akarja az Úr megengedni nékem, hogy elmenjek veletek”. Móz.IV.22,13.
Ebben, rejtett formában, a következő üzenet van. Én szívesen elmennék, de Isten nem akarja.
Kedves keresztény Barátom! Miért teszel és nem teszel dolgokat? Azért, mert az Úr akarja és nem akarja, vagy pedig meg vagy győződve, hogy ez a legjobb megoldás, amit tehetsz? Amit csak az Úr nem akar, az nagyon gyenge szalmaszál az életedben. Az Úrral való közösség nem abból áll, hogy Ő parancsol, s te végrehajtod, hanem megtanulsz Vele együtt gondolkodni. Akkor ez már a te akaratod is, a te terved is.
Ha így állunk a kísértésekhez, hogy az Úr nem akarja, Sátán kiolvassa szándékunkat, s rávesz bennünket a bűnre.
Bálák megértette Bálám üzenetét. Egy kis erősítést tett annak érdekében, hogy rávegye az ingatag prófétát, hogy vállalja el a megbízatást. Az erősítés “több” és “előkelőbb fejedelemből” állt, s a dicséret helyett most a kérleléssel hízelkedett Bálámnak. A kérlelés azt a látszatot keltette, hogy Bálám nagyon fontos személy. Nélküle patt helyzet alakul ki. Rendkívül fontos, hogy jöjjön, ne várakoztassa meg megbízóját.
Hányszor látszunk mi is pótolhatatlanoknak! Nem hiányozhatunk, nem mehetünk szabadságra, nem bízhatjuk másra, mert akkor megáll a világ. Ha minden ilyen “fontos” ember halálakor megállt volna a világ, akkor már rég nem volna. De mivel a Föld rendületlenül kering pályáján, bizonyítja, hogy nincs az a fontos ember, aki ne lenne pótolható, akinek a helyét ne lehetne betölteni. Sokkal inkább hiány van az alázatos, Istenre hagyatkozó, önmagukat nem sokra értékelő emberekből. Ezek hiányát sokkal inkább érezzük.
Ahogy Bálám válaszol a kérlelésre, a tudathasadás magasiskolája.
- “Bálám pedig felele és monda a Bálák szolgáinak: Ha Bálák az ő házát arannyal és ezüsttel tele adná is nékem, nem hághatom át az Úrnak, az én Istenemnek szavát, hogy valamit műveljek; kicsinyt vagy nagyot.” Móz.IV.22,18.
Olyan válasz ez, amilyen a nagy könyvben meg van írva. Az a baj csupán, hogy mást mond a száj, és mást a szív. A próféta mintaszerű válasza pénzsóvár szív érzéseit akarta leplezni.
Nem Bálám az egyedüli, aki mást mond és mást érez. Ezek a dolgok a kereszténység szégyenei. Papolunk, s utána bűneinknek élünk. Amikor Jézus a kereszténységet ábrázolja, jobbára vizuális példát hoz. Gyertya, hegyen épített város, világosság. Ezzel fejezte ki azt, amit tapasztalunk, hogy az emberek inkább látni kívánják a kereszténységet, mint hallani.
Ne frázisokban éljünk.! Ha tudjuk valamilyen kérdésre az isteni választ, az még nem ment meg bennünket. Ha éljük is, akkor van életünk a Menny szemszögéből. A laodiceai keresztény arra volt büszke, hogy mindent tudott. Nincs olyan kérdés, amire ne tudná a bibliai választ. Ennek ellenére nyomorult, nyavalyás és mezítelen. Hogy mennyire nem volt őszinte Bálám kijelentése, azt mutatja az, amit hozzáfűzött az előbb mondottakhoz:
- “Most mindazonáltal maradjatok itt kérlek ti is ez éjjel, hadd tudjam meg, mit szól ismét az Úr nékem?” Móz.IV.22,19.
Sok szókapcsolat van, amely semlegesíti az előzőt. Ha így mondunk valamit: “Szeretlek, de …” Azt jelenti, hogy nem szeretlek. És így sorolhatnánk sok-sok dolgot, amikor érvénytelenítjük az első mondatot a másodikkal. “Bocsánat, hogy ilyen korán zavarok, de …” Ebben az esetben a bocsánatkérés formális. Ha tényleg, őszintén sajnálnám, akkor nem zavarnám.
A 20. versben azt olvassuk, hogy Isten elengedte Bálámot az útjára. Úgy tűnik, hogy Isten megváltoztatja véleményét. Ez nem így van. Két oka lehet, hogy ezeket mondta a prófétának:
- Nem akadályozta annak szabad akaratát. Nem fékezte meg Ádám bűnesetét sem. Előre figyelmeztet, de nem kötöz meg.
- A másik ok, hogy szeretetéből fakadóan nevelni akarja Bálámot. Ha nem hisz a szavaknak, próbálja ki a gyakorlatban.
Gyermek voltam még, s nagyon szerettem szánkózni. Öcsémmel alig vártuk, hogy leessen a hó. Amikor leesett, eső is esett rá, és így vékony, de kemény jégpáncél réteget fagyasztott rá a hideg. Fújt a szél. Kérleltük édesanyánkat, hogy engedjen el szánkózni. Váltig magyarázta, hogy nem alkalmas erre az idő. Természetes, hogy mi jobban “tudtuk”. Addig-addig nyavalyogtunk, míg édesanyánk elengedett ezekkel a szavakkal: Mehettek, de csak akkor gyertek haza, ha hívlak benneteket. Boldogan rohantunk. De nem sok örömünk volt benne. Nehezen mentünk a beszakadozó hómezőn, amelyen a szánkó is elakadt, nem tudott csúszni. A csípős szél pedig kegyetlenül fújt. Nagyon rövid idő alatt felmértük, hogy nem terem nekünk itt babér, s vágytunk haza a jó meleg lakásba. Igen-ám, de bemenni csak akkor lehet, ha hívnak bennünket. Álltunk vacogva az ajtó előtt, s igyekeztünk felhívni magunkra édesanyánk figyelmét, hogy behívhasson. Nem jött a felszabadító hívás. Öcsém szemfülesebb volt mint én. Beszólt:
- Mama! Nem hívtál bennünket?
- Nem! – volt az elutasító válasz.
Persze az anyai szív jól tudta, mi az a határ, ami életre szóló leckét ad. Végre beengedett. Egy életre megtanultuk, hogy bízzunk a tapasztaltabb emberekben, különösen, ha azok szerető szüleink.
Ahogy vidáman poroszkált szamarán Bálám, a szamár elkezd rakoncátlankodni. Az Úr angyala állja el az utat. Még egy figyelmeztetés emberünknek, hogy veszélyes útra vállalkozott.
A szamár megszólalása bizonyíték Isten hatalma mellett. Csak csodálni lehet Istent, Aki igyekszik mindent megtenni, hogy észhez térítse, megmenthesse gyermekét. Ha egyszer visszatekintünk majd földi életünkre, s nem “tükör által homályosan” látjuk az eseményeket, akkor látjuk majd, hogy mennyi-mennyi alkalmat, lehetőséget adott Atyánk, hogy megragadhassuk kinyújtott kezét. Senki sem mondhatja majd, hogy Isten nem tett meg mindent azért, hogy megtérhessen, hogy örökölje Isten országát.
Isten többszörösen akadályozta Bálámot, hogy elmenjen és eleget tegyen Bálák király felkérésének. Ez a tény újabb tanulságot mond el nekünk. Általában az akadályokat olyanoknak látjuk, amiket le kell küzdeni, amelyek Sátántól vannak. Ami nem megy, hányan feszítjük meg erőnket, s célegyenest nekidűlvén igyekszünk végbe vinni azt. Bálám története arra tanít, hogy nem csupán Sátán helyezhet el akadályokat utunkba, hogy megakadályozzon a jóban, hanem Isten is helyezhet el akadályokat amelyek megoltalmaznak attól, hogy fejjel a falnak menjünk. Ha akadályok merülnek fel életutunkon, imádkozó szívvel vizsgáljuk meg célunkat, indítékunkat. Győződjünk meg róla, hogy nem Isten akar-e megvédeni valami esztelenségtől!
Pál apostol, amikor Damaszkuszba indult, szentül meg volt győződve, hogy Istent szolgálja. A mennyei jelenség megakadályozta, hogy gonosz tervét megvalósítsa. Ilyenformán fontos, hogy lássuk, nem csak Sátán helyezhet el akadályokat, hanem a szánakozó, oltalmazó mennyei kéz is. S nem jó a kettőt összekeverni.
Pálnak később kész missziós tervei voltak, de nem engedte a Lélek. Végül kiderült, mi volt az akadályoztatás oka: Isten Macedóniába akarta őt küldeni. Akadályok és kapuk, kinyílt és bezárt lehetőségek alkotják olykor a vezetés eszközeit Atyánk kezében.
Néhány gondolatot Bálám bűnbánatáról:
- “Vétkeztem, mert nem tudtam, hogy te állasz előttem” Móz.IV.22,32.
Ez úgy hangzik lefordítva: vétkeztem, mert lebuktam. Ha nem lett volna ott az angyal, akkor etikus lett volna a szamarat megverni? Ha nem nyílik meg a szeme, akkor helyén való lett volna érzelmeit szabadon engedni? Ez az eset világosan mutatja be a bűnös, megtérni nem akaró ember bűnbánatát. Nem a bűnt fájlalja, hanem azt, hogy kitudódott, s hogy lesznek vagy vannak következményei. Ha valaki csak azért nem követ el bűnöket, mert fél a következményektől, még nem az Atya gyermeke, csak béres, aki retteg a gazdájától, és nem próbált meg gondolkozni, látni a mennyei nézőpontból. Ha olyan a bűnbánatunk, mint Bálámé, akkor csak azokat a bűnöket valljuk be, amelyek nyilvánosságra jutottak. Az ilyen látásmód kétszínűvé, romlottá tesz.
Bálám végre megérkezik Bálákhoz. Létrejön a találkozás. Bálák szemrehányást tesz a megvárakoztatásért. Ez is sátáni álláspont. Isten néha éveket, évtizedeket, szinte egész életünkön keresztül vár, s amikor a tékozló megérkezik, nem szemrehányás, dorongolás, hanem ölelő kéz várja. Mennyivel más fogadtatásban van az Atyai házban része a megérkezőnek, mint idegenben!
Bálám abban a szerepben tetszeleg, hogy ő Isten követe, s csak azt mondhatja, amit Isten ad a szájába. Mennyire megtévesztett ember! Úgy gondolja, hogy egyszerre két úrnak szolgálhat. Megpróbálja a lehetetlent.
Bálák úgy látja, hogy ideje, hogy munkához lássanak, s felviszi a prófétát egy magas hegyre, ahonnan látható Izrael tábora. A babonás ember szerint alkalmas hely az átokmondásra.
Bálám valamit tudott az izraeli áldozati rendszerről. Tudta, hogy van oltáruk és azon áldozati állatokat mutatnak be. Úgy okoskodott, hogyha ő nem egy, hanem hét oltárt épít, és mind a heten áldozatot mutat be, akkor túllicitálja az Izraelitákat, és őt hallgatja meg Isten, és nem Mózest. Így hát utasította a királyt, hogy hét oltárt építtessen, ami a teljesség száma. Ettől reméli, hogy legyőzi a választott népet. Szeretné Istent befolyásolni., hogy változzon meg, és a Moabitákat vegye pártfogásba, és akiknek megesküdött, azokat hagyja magára.
A keresztény gondolkodásmód is néha kificamodik. Valljuk, hogy üdvösségünk Jézus Krisztustól van. Ő meghalt, hogy mi élhessünk. Ennek ellenére mégis újabb oltárokat építünk. Nem elég a kereszt, amelyen Jézus megáldoztatott, s ezzel megnyitotta minden ember számára a Mennyet. Mi ki akarjuk egészíteni, be akarjuk biztosítani magunkat jó cselekedeteinkkel; hogy többet olvassuk a Bibliát, többet imádkozunk stb. Különösen visszatetsző, ha ezt úgy tesszük, hogy összemérjük magunkat másokkal. Örömmel látjuk, hogy “jobbak vagyunk”. A másik alacsonyabb szintű keresztény életet él.
A Bibliában sehol sem olvassuk, hogy üdvösségünk záloga lesz, hogy jobbak legyünk másoknál. A versengés lelkületét váltja ki ez a szemlélet. Ami még rosszabb: Jézus áldozatát semmibe veszi, hiszen saját jósága által akar üdvözülni. Hasonló ahhoz az emberhez, aki saját ruhájában jelent meg az esküvőn.
Bálám kísérlete eleve halálra volt ítélve, így nem csoda, hogy nem sikerült célját elérni. Isten megfékezte, hogy terhelő szavakat mondjon. Nem mintha azok hatottak volna, de nyilván félreértésre adott volna okot. Bálám, aki tudta, hogy szóba se kellene állnia Isten ellenségeivel, mégis 3 kísérletet tesz az átokmondásra, de az valamennyiszer meghiúsul, sőt kimondottan áldást mond rájuk. Erre Bálák megharagudott. Úgy tűnt, hogy útjaik végleg elválnak. Normális esetben örülni kell, ha az ilyen kapcsolatok megszűnnek, hiszen ezek nem építenek. Bálám hazafelé menet sok mindenért mondhatott volna hálát. Hálás lehetett volna, hogy Isten megtartotta az életét, lehetőséget adott neki, hogy jobban megismerje Őt, megtérhetett volna. Hálás lehetett volna azért, hogy a pogány uralkodóval megszakadt a kapcsolata. Nagyon sok tanulságot leszűrhetett volna a történésekből, amelyek az elmúlt néhány napban történtek. Bálám gondolatait azonban más kötötte le. Fájlalta, hogy tekintélyét elvesztette Bálák előtt, s talán legjobban az fájt, hogy elesett egy szép összegtől. Ezeken kívül képtelen volt bármire is gondolni. Azon tűnődött, hogy milyen módon köszörülhetné ki a csorbát, és milyen módon szerezheti meg azt a pénzt, amely a sikertelen próbálkozás miatt elveszett.
Ez a kudarc válságot hozott Bálám életébe. A válságok vagy közelebb visznek Istenhez, vagy eltávolítanak Tőle, attól függően, hogy miképpen döntünk. Bálám még jobban eltávolodott Istentől, s szívében szemrehányást érzett Isten iránt, hogy sikertelen volt próbálkozása, s anyagiakban sem kapta meg amit várt. Bezzeg, ha nem Istennek szolgálna, mennyivel más volna minden!
Előfordul, hogy a keresztények között is hallani ilyen kijelentést, “ha most nem lennék keresztyén, akkor …” Ha valaki így beszél, nem kell feltételes módban mondania, mivel nem keresztény, mert Jézusnak nem volt két arca: egy ünnepi és egy hétköznapi, amikor nem ment minden jól. Jézus és tanítványai (amikor igazán tanítványai lettek), méltósággal és Isten iránti bizalommal tudták elfogadni a jót és a kevésbé jót is. Jézus sose mondta: Ha nem lennék Isten Fia, akkor most ezt vagy azt az illetlen dolgot tenném.
A kereszténység nem hitvallás csupán, hanem azt jelenti, hogy megengedjük Jézus helyettesének, a Szentléleknek, hogy szívünket átalakítsa, s a romlott érzések, gondolatok, indítékok helyett a Lélek gyümölcsei teremjenek meg benne. Az okos ember más bajából tanul. Az ostoba még a sajátjából sem.
Bálám gondolatai csak egy dologra összpontosultak: visszaszerezni a tekintélyt és a pénzt. Két olyan dolog, amelyért a legtöbb ember feláldozza békességét, kapcsolatait, s végül az örök életét is. Bálám agya erősen zakatolt, s egy jól megkomponált terv kezdett kialakulni. Ha nem sikerült nyílt színen megátkozni a népet, akkor megkísérli alattomosan, hátulról. Szinte ugrálni tudott volna örömében, ahogy egyre világosabban látta, hogy mit kell tennie lépésről lépésre terve megvalósításáért.
A pokoli terv a következő volt. Izrael Istene óvja az Ő népét. Nincs az a hatalom, amely azt a védőburkot keresztültörje. De ha sikerül az Izraelitákat rávenni, hogy bújjanak ki védelmükből, s hívják ki maguk ellen Isten nemtetszését, akkor megtörténik az az átok, amit a hegy tetejéről nem hinthetett rájuk.
A hatalom és a pénz mellett az érzékiség az az eszköz, amelyet Sátán csapdaként felhasznál az ember elvesztésére.
Bálám visszasietett Bálákhoz, és feltárta előtte tervét:
- Hívjátok meg őket a ti ünnepeitekre, istentiszteleteitekre – javasolta. Ha részt vesznek ezeken, Isten elfordul tőlük, meg lesznek átkozva!
A 25. fejezetben olvashatjuk, hogy milyen módon valósult meg a terv.
- “Mert hívogatták a népet az ő isteneik áldozataira; és evék a nép, és imádá azoknak isteneit. És odaszegődék Izráel Bál-Peórhoz; az Úr haragja pedig felgerjede Izráel ellen.” Móz.IV.25,2-3.
Sokkal nagyobb volt a sikere a tervnek, mint amire számítottak. Nem csupán egy-két élvhajhász ember vett részt a pogány istentiszteleten és a vele kapcsolatos szexuális kicsapongáson, hanem Izrael vezetői közül is csatlakoztak ehhez a bűnhöz. Isten csapásának, amelyben 24.000 haltak meg, Fineás tette vetett véget. (Móz.IV.25,6-8.)
Sátán eszköztárából újra és újra előkerülnek a régi eszközök. Ha valami bevált, újra és újra beveti azt.
A moábiták elhívták istentiszteletekre Izrael fiait. Bizonyára mozgalmasabbak voltak az ünnepélyes izraeli istentiszteleteknél. Sok kezdeményezés történt, s bizonyára történik arra nézve, hogy miként tegyük érdekfeszítőbbé, izgalmasabbá az istentiszteleteket. Ha a Lélek nem hat át bennünket, ha nem az evangélium szépsége, a közösségi összetartozás, az Úrral való kapcsolat öröme teszi izgalmassá, széppé az istentiszteleteket, akkor bizony céltévesztett minden próbálkozás. Nem segíthet ezen az új liturgia, a megújított zene és éneklés. Ezek önmagukban csak hullamosdatások. A szívnek kell megelevenedni, akkor más lesz minden.
Korunk másik kihívása a szabadosság a szexualitás területén. Szinte mindent ezzel reklámoznak, se szeri se száma azoknak a magazinoknak, filmeknek, amelyeket ennek a témának rendelnek alá. A házasságon kívüli kapcsolatokban sokszor élen járnak a politika, a művészvilág neves személyiségei. A válási statisztika csak azért nem fog nőni, mert lassan csak elvétve kötnek házasságot. Nagy a kísértés, hogy Isten népe odaszegődjön Baál-Peorhoz. Hogy természetesnek tekintse a bűnt, ne irtózzon tőle, s a végén már maga is részt vegyen benne. Sokszor a gyülekezeten belül is találunk olyan öltözékeket, amelyben szinte kínálják az árut, megmutatják, hogy ne kelljen találgatni, hogy mit rejt az arra hivatott ruhadarab. Sátán mindent előkészített, hogy csapdát állítson azoknak, akik a Kánaán határán állnak, arra várva, hogy hamarosan bevonuljanak.
Bálám, Isten népe ellenségeivel esett el. Nem ágyban, párnák közt, hanem harctéren vesztette életét. Ez szimbolizálja azt is, hogy az élet nagy küzdelmében csatát vesztett.
Lassan felvonulnak a nagy küzdelem utolsó jeleneteinek résztvevői. Egy kevés idő, s örök sorsunk végképp eldől. Ez nem a véletlen eredménye lesz. Döntéseink, amelyeket a jó vagy a rossz, Isten vagy ellensége mellett hoztunk, határozzák meg örök sorsunkat.
Ma még van lehetőség a választásra:
Bálám sorsában az az igazán tragikus, hogy nem használta ki azokat a lehetőségeket, amelyeket Isten adott neki. Sok-sok lehetősége volt, amikor megbánhatta volna bűnös tetteit, és megtérhetett volna. A sok rossz döntésben nem az az igazán tragikus, hogy nagyon sok bűn halmozódott fel. Jézus váltsága elegendő bármekkora bűnmennyiség befedezésére. A nagy tragédiát az okozta, hogy Bálám megszokta a “bújócskát”, amelybe Ádám is belekezdett a bűneset után. Ádám válaszolt Istennek, és engedte, hogy saját fügefa ruháját Isten, Jézus helyettes áldozatát szimbolizáló állat bőrére cserélje. Saját igazsága helyett Jézus igazságába öltözött. Bálám annyira megszokta a magyarázatot, hogy életstílusává vált, s a végén már nem tudta, hogy mikor játszik, és mikor valós a jelenet.
Amikor katona voltam, sokszor történt meg a következő. Valamelyik katona valamit elhibázott, rosszul tett. Amikor elkezdett magyarázkodni, letorkolták:
- Ne magyarázza meg!
Igaz vagy nem? Ez volt csupán a kérdés, a többi nem számított. Tanuljunk meg egyenesek lenni. Legyünk határozottak, legyünk biztosak abban, hogy kinek hiszünk és szolgálunk. A Bibliában többször olvasunk felhívásokat, amikor a népnek dönteni kellett, hogy ki mögött sorakozik fel, kinek szolgál. Bár nem szegeződik folyton nekünk a kérdés, ennek ellenére naponta döntenünk kell, hogy kit követünk, ki a mi Istenünk.
Bálám története egy tanulságos történet. Nem azért örökítette meg a Biblia, hogy lássuk, hogy több ezer évvel ezelőtt milyen pénzsóvár és hatalomra vágyó ember élt. Ha csak egy történetet látunk a messzi múltból, akkor még el kell néhányszor olvasnunk.
A tanulságok elvi alapon való leszűrése sem elegendő. Millió és millió ember él a Földön, akik tudják, hogy mi a helyes, és mégsem teszik azt. Nem elég tudni, hanem tenni kell!
És még többet akar adni számunkra Isten. Szentlelke megláttatja velem, hogy én vagyok Bálám. Az az ember, aki sokszor annak a látszatában mutatkozik, hogy Istenhez tartozik, de szíve távol van Tőle. Az az ember lehetek, aki jól ismeri az elveket, de élete más irányban halad. Mondjuk, hogy az Úr a mi Istenünk, de megelőzik Őt a sorban a mulandó dolgok. Mi vagyunk az az ember, aki akadályokon is keresztültörve rohan a végzete felé. Meg vagyunk babonázva a Mammon által. Én lehetek az, aki kaján módon jó tippet ad az ellenségnek, hogy eshetnek el hittestvéreim.
- Óh, én nyomorult ember!
Így kiáltott fel Pál apostol, amikor látta önmagában a jó és rossz küzdelmét. Megtalálta a megoldást is, hogy miként szabadulhat meg ebből az állapotból.
- “Hálát adok Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által.” Rm.7,25/a.
Jézus azért jött, hogy a foglyoknak szabadulást hozzon. A bűn foglyainak. Nem jó a betegséget elhallgatni. Orvoshoz kell menni! Ezt énekünk így írja le:
Az áldott orvos
Az áldott orvos már közel,
A drága Mester: Jézus!
A békét hozza néked el
A vigasznyújtó Jézus!
Refr.: Mennyet, földet átható
Áldott név és drága szó:
Téged zengni ó mily jó
Jézus, Jézus, Jézus!
Ó! Isten áldott Báránya
Ím hittel áldlak, Jézus.
E névben üdvöt leltem ma,
E névben: Bárány Jézus.
Refr.
E név az éltem oltalma
És senki más, csak Jézus.
Ez áldott névnek dallama
A legszebb nékem: Jézus.
Refr.
Ha vándorutunk véget ér,
És eljössz értünk Jézus,
A megváltottak énekét
Majd zenjük néked, Jézus!
Refr.
(Gyűrűs István 2002.)