Páratlan közösség
A társadalomkutatók szerint egyre inkább nő azoknak az embereknek a száma, akik Istenben hisznek, de nem akarnak semmilyen egyház tagjai lenni. Így nehéz feladat elé állok, amikor szeretnék egy közösséget bemutatni. Egy páratlan közösséget.
Ez a közösség a Biblia minden tanítását komolyan veszi. Hisz mindazokban a tanításokban amit a Biblia önmagáról, Istenről, a megváltásról, Jézus eljöveteléről, a Tízparancsolatról tanít.
Ennek a közösségnek a tagjai megtért emberek. Nyilván Jézus tanítványai közé is bekerült egy áruló, de a többség hűséges követője a Megváltónak.
Ez a közösség hiszi, hogy küldetése van. Nem gondolja, hogy a hit csak az Isten és az ő privát ügye. Jézus parancsa szerint hív minden embert, hogy ismerje meg Istent.
Ez a közösség a világ minden országában erőfeszítéseket tesz, hogy az emberek ne maradjanak sötétségben, hanem kövessék Jézust, Aki nélkül nincs üdvösség.
Ez a közösség Jézus példáját követi, amikor akkor kereszteli meg az embereket, amikor azok hinni képesek, és a megtérés jelei láthatóak életükben. A keresztség alámerítéssel történik, jelezve a régi élet végét és az új élet kezdetét.
Ez a közösség úgy vesz úrvacsorát, ahogy Jézus tanította a tanítványait erre. Megmossák egymás lábait és mind a kovásztalan kenyérből és mind a mustból részesülnek, amik Jézus testének és vérének szimbólumai.
Ez a közösség hiszi, hogy minden keresztény kapott lelki ajándékot, amivel szolgálja a gyülekezetet. Minden hívő egyben pap is, szolgálattevő.
Ez a közösség rendkívül sok irodalommal rendelkezik, ami segít megérteni a Bibliát, illetve gyakorlati segítséget ad a szolgálathoz.
Ez a közösség hiszi, hogy a Tízparancsolat ma is érvényes, és megtartása válasz Isten irántunk való szeretetére.
Ez a közösség hiszi, hogy minden dolognak Isten a tulajdonosa, mi csak használói vagyunk. Felelőséggel viszonyulunk az anyagiakhoz, képességeinkhez és Isten egyéb adományaihoz.
Ez a közösség hisz a házasság Isten által eltervezett formájában. A gyermekek számára a család az a hely, ahol a legjobban fejlődhetnek. A szülők kötelessége hogy gondoskodjanak fizikai, szellemi és lelki fejlődésükről.
Ez a közösség igyekszik egészségesen élni. Komolyan veszi a Biblia ilyen irányú iránymutatásait. Kórházakat, szanatóriumokat és egyéb egészségügyi létesítményeket, szervezeteket tart fenn, hogy segítsen a rászoruló embereken, segítse boldogulásukat egészségügyi téren is.
Ez a közösség szeretne azokon a gyomokon haladni, amelyeken az apostoli egyház, a korai keresztények jártak.
A bűn elrontotta az emberi kapcsolatokat, célunk visszaállítani azt az állapotot, amikor az ember úgy tudja kifejezni a szeretetét, hogy elfogadja a másikat olyannak, amilyen.
Gyürüs István