Régi és új kereszt
A régi és az új kereszt
Egészen észrevétlenül hatolt be mai modern korunkban sok hívő körbe egy új kereszt. Bár külsőleg hasonló a régi kereszthez, de utánzat, és lényegében különbözik attól. A Krisztusban való hit ugyanis nem fut párhuzamosan a világgal, hanem ellentétes vele.
Az új kereszt
Erről az új keresztről egy új filozófia nyert bebocsátást a keresztyén életbe, és ez új evangéliumi módszert hozott magával – a gyülekezet és az igehirdetés új fajtáját. Ez az újfajta prédikáció ugyanazt a nyelvet használja, mint a régi, tartalma azonban nem ugyanaz, és a súlypontja is eltolódott. Az új kereszt nincs ellentétben a világgal. Háborítatlanul hagyja élni az embert: életcéljai változatlanok, mindig saját gyönyörűségére él, ahogy a maga kényelme, jóléte kívánja. Igaz, hogy hajlamos jó beszélgetésekre, keresztyén énekeket énekel, és vallásos filmeket néz meg. A hangsúly azonban még mindig az ember élvezetén van, noha látszólag magasabb erkölcsi vagy intellektuális szintet ér el. Az új kereszt új és teljesen más evangelizációs módszert hozott magával. A prédikátor nem kívánja a régi élet megtagadását ahhoz, hogy el lehessen fogadni az új életet. Nem az ellentétekről prédikál, hanem a hasonlóságokról. Megkísérel alkalmazkodni nyilvánvaló érdekekhez, az emberek igényeihez, és arra mutat rá, hogy a keresztyénség nem állít fel semmilyen kellemetlen követelményeket, hanem ugyanazt kínálja, mint a világ, csak magasabb szinten. Az új kereszt nem töri össze a bűnöst, csupán más irányt ad neki. Arra ösztönzi, hogy természetesebb és vidámabb életvitelt folytasson, és fenntartja számára az önmegvalósítást. Az öntelt embernek azt mondja: „Jöjj, és vidd véghez nagy terveidet Krisztus nevében!” Az egoistának ezt mondja: „Jöjj, és dicsekedj az Úrért végzett munkáddal!” A lelkesedőhöz így szól: „Jöjj, és mutasd be az örömüzenetet érzelmeid szabad áramlásával!” Ezek az üzenetek tehát a jelenlegi divat felé hajlanak, és a nyilvánossághoz alkalmazkodnak. Lehet, hogy az új kereszt követője őszintén törekszik valami jóra, de vaksága miatt hamis és hazug útra tér. Téved Krisztus keresztje jelentőségének megítélésében. Az új kereszt tanítása, amely Isten és az ember útja között barátságos kapcsolatot hirdet, a Biblia szempontjából súlyos károkat okoz a hallgatók szívében.
A régi kereszt
A régi keresztnek semmi köze nincs a világhoz. Ez Ádám büszke óembere számára a halált jelenti. Ha egy elítélt a római uralom idején a keresztjét hordozva ment végig az úton, az már elbúcsúzott a barátaitól, az már soha többé nem tért vissza. Ez az ember nem azért ment a vesz tőhely felé, hogy életének új irányt adjon, ha nem azért, hogy borzalmas szenvedéssel bevégezze azt. Ez a kereszt nem engedett meg alkuvást, nem enyhített semmit, határozottan és keményen, egyszer s mindenkorra végzett az emberrel. Amikor elvégezte a munkáját, akkor az elítélt nem létezett többé. A régi kereszt a régi Ádámban, az óemberben megöli a régit, és utána új életre emeli föl. Nincs más út! Isten nem hagyhatja jóvá a bűn gyümölcsét, akármilyen ártatlannak tűnik is az ember szeme előtt. Ha Krisztushoz megyünk, nem hozzuk a régi életünket magasabb szintre, hanem otthagyjuk a keresztnél. A gabonamagnak a föld be kell hullania, és ott meg kell halnia. Azoknak, akik az evangéliumot hirdetik, nem kell nyilvános közvetítőnek gondolniuk magukat, akiket azért küldtek, hogy Krisztus és a világ között jó egyetértést munkáljanak. Nem az a feladatuk, hogy Jézus Krisztust a haladás, a közvélemény vagy a modern művelődés számára elfogadhatóvá tegyék. Nem diplomaták ők, hanem próféták, és az üzenetük nem megalkuvásra hív, hanem döntésre: vagy-vagy.
Vagy a régi kereszt, vagy az új
Isten az életet kínálja, de nem a megjavított, régi életet. Az az élet, amelyet Ő kínál nekünk, az a halálból fakad. A keresztig vezető út mindig hosszú. Aki ezt az életet választja, annak meg kell hajolnia Isten fegyelmező vesszeje alatt. Meg kell tagadnia önmagát, és el kell fogadnia Istennek felette kimondott ítéletét. Mit jelent ez az egyén számára, aki Jézus Krisztusban új életet akar nyerni? Hogyan lehet ezt a gyakorlatba átvinni? Egészen egyszerűen: – meg kell bánnunk és hátat kell fordítanunk a bűneinknek, – ezután semmit nem titkolhatunk el, nem védekezhetünk, nem mentegetőzhetünk, – nem kezdhetünk alkudozni Istennel, hanem meg kell hajolnunk Isten akarata előtt. Miután ezt megtettük, gyermeki bizalommal tekintsünk fel a feltámadott Üdvözítőre. Belőle új élet, megtisztulás és erő árad. A kereszt, a régi, amely véget vetett Jézus földi életének, véget vet a bűnös életnek is; és az az erő, amely Krisztust feltámasztotta a halálból, fölemel bennünket is az új életre. Mindazoknak, akik ezt csupán az igazsággal kapcsolatos magánvéleménynek tekintik, szeretném elmondani, hogy Isten erre az üzenetre – Pál apostoltól kezdve mind a mai napig – ráütötte a pecsétjét Igéjével és a mártírok vérével is. Akár továbbadják ezt a jó hírt, akár nem, ez a valóságos tartalma annak az üzenetnek, amely Isten gyermekeinek korszakokon keresztül életet és erőt adott mindenféle körülmény között. Vesszük-e magunknak a bátorságot, hogy egy ilyen hatalmas örökség birtokosaiként az igazságot elkendőzzük? Merészelünk belekontárkodni Isten világos tervébe? Óvjon ettől Isten! Szóljon hozzánk a régi kereszt, és nyerjünk belőle új életet és mindennap új erőt! (Dr. A. W. Tozer Megjelent a Vetés és Aratás c. lap 52/1. számában)