Saru

Ma gondot jelenthet, hogy melyik ruhához vagy alkalomhoz milyen lábbeli illik. A bibliai kor emberének ilyen szempontból egyszerűbb volt az élete. Az igen szegényeknek nem volt lábbelije, mezítláb jártak. A módosabbak általában sarut viseltek.

A saru a mai szandálhoz hasonlított. Talpa bőrből vagy fából készült, s bőrszíjakkal csatolták a lábra. Ha egy vendég érkezett a házhoz, akkor valamelyik szolga feladata volt, hogy lábmosás előtt a vendég sarujának szíját megoldja. Erre célozva mondta Keresztelő János Jézusról: „Utánam jő, aki erősebb nálam, akinek nem vagyok méltó, hogy lehajolván, sarujának szíját megoldjam” Márk 1:7.

Az asszír katonák felszerelésének része volt. Fejlettebb formában úgy képezték ki, hogy a sarkot is védte. Finomabb kivitelben női lábbeli volt.

Sokszor szerepel, mint jelképes cselekedet része.

Ha valaki rátette saruját valamire, az ezáltal a birtokába került. (Zsoltár 60:10 Moáb az én mosdómedencém, Edomra vetem az én sarumat)

Ruth könyvéből ismert, hogy amikor a felek megállapodtak valamiben, akkor az egyik fél levette saruját és odaadta a másik félnek. (Ruth 4:7) Aki viszont megtagadta a sógorházasságot, annak le kellett vennie a saruját és az arcába köptek, mivel nem teljesítette ezt az előírást. (5Móz 25:9-10.)

Valaki után vinni a saruját vagy a szíját megoldani a rabszolga, vagy a szolga feladata volt.

Mózes, ill. Józsué amikor találkoztak Istennel, felszólítást kaptak, hogy vegyék le saruikat. (2Móz 3:5. Józsué 5:15.)

Ez az Isten előtti alázat és tisztelet jele volt. Ez lehetett az oka, hogy a papok a szentélyben nem viseltek sarut.

Egy egyszerű régi lábbeli és mennyi jelentéstartalommal bír! Bizonyára ennek is van bátorító üzenete.

Gyürüs István