Semmik és senkik

2019.01.07 17:26

Semmik és senkik

 

Játszottatok már a gondolattal, hogy miként jártatok volna el, ha nektek kell megmenteni a világot, és nem Jézusnak? Kit választottatok volna tanítványnak? Én biztosan a legjobbakat, legbefolyásosabbakat, a legkiválóbbakat, akik emberileg a legnagyobb hatást gyakorolhatják, akikre legjobban odafigyelnek. Jézus azonban nem ezt tette… Ráadásul mindennek van egy másik, fontos aspektusa is.

A szociálpszichológia szerint a csoporthoz tartozás az önazonosságunk kialakításában is jelentős szerepet játszik. A csoport az egyik fő eszköze az identitás kialakulásának. Ezért is van az, hogy az emberek szeretnének olyan csoportokhoz tartozni, amelyekre büszkék lehetnek, amelyekre büszkén lehet hivatkozni, amelyre fel lehet nézni (mivel ilyenkor a csoporttal való azonosulás miatt maguk is nagynak, jónak, kiválónak vélik magukat, még ha esetleg híján is vannak a kiválóságnak). Ehhez képest az embernek a gyülekezetben néha az az érzése, hogy csonkabonkákkal van körülvéve. Talán volt már olyan, hogy kellemetlennek éreztük egy-egy közösséghez való tartozásunkat. Többször meg is fogalmazódott különböző fórumokon, hogy nekünk a felsőbb társadalmi osztályok felé is nyitni kellene.

A kérdés: jól van az így? A Szentírás szerint igen.

„Mert tekintsétek csak a ti hivatástokat, atyámfiai, hogy nem sokan hívattak bölcsek (szofoi) test szerint, nem sokan hatalmasak (dünatoi), nem sokan nemesek (eugeneis); Hanem a világ bolondjait (móra) választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit (aszthené) választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket; És a világ nemteleneit (agené) és megvetettjeit (exuthenémena) választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse” (1Kor 1:26-28) – lásd még 5Móz 7:7.

Akár tetszik, akár nem, ez az Isten döntése. És ebben a szakaszban Károli (amely szöveget idézek) pontosan fordít. A gyülekezetekben a többség nem a felső osztályokból jön (anyagi és szellemi téren is igaz). Az alsóbb társadalmi osztályok (és a csonkabonkák) azonban felülreprezentáltak. De ez így normális. És mi Isten indoklása: Hogy senki se dicsekedhessék Őelőtte. Vagyis, nehogy bárki azt hihesse, hogy az ő nagyszerűsége miatt működnek a dolgok. Istennek nem kiváló emberekre, hanem csupán emberekre van szüksége. A többi nála megvan maradéktalanul. És Isten terve olyan jól működik, hogy a kiválasztott „bolondok” bölcsebbek a világ bölcseinél (még akkor is, ha ugyanekkor mindez még nem sokszor nyilvánvaló – mert a zsidóknak botránkozás, a „görögöknek” bolondság.