Simeon bizonyságtétele
„Élt pedig Jeruzsálemben egy ember, Simeon volt a neve, igaz és istenfélő férfiú, aki várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta. A Szentlélek kijelentette neki, hogy halált nem lát, amíg meg nem látja az Úr Felkentjét. Ekkor a Lélek ösztönzésére a templomba ment. Amikor szülei bevitték a gyermek Jézust, hogy a törvény szokása szerint cselekedjenek vele, karjaiba vette őt, és Istent magasztalva így szólt: "Most bocsátod el, Uram, szolgádat a te igéd szerint békességben, mert látták szemeim üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a nemzetek megvilágosítására és dicsőségére népednek, Izraelnek".
Lukács evangéliuma 2:25-32 (Káldi)
Gondolkodtam, mit mond ez az Ige NEKEM ma?
- Vajon milyen értékelés áll rólam a mennyei személyi lapomon? Simeonról ez van feljegyezve: igaz, istenfélő, várta a Messiást és lelki beállítottságú volt.
- Meghallotta a Lélek ösztönzését, hogy induljon el – most éppen a templomba. Nekem vajon milyen az a bizonyos belső hallásom? Indulok, ha azt hallom, hogy induljak?
- Istent magasztalta, hogy meghallgatta imáját, és most az éppen teljesedik. Hányszor és hányszor hallgatta meg imámat az Úr! És a magasztalás? Néha bizony elmaradt!
- Simeon elfogadta sorsát. Idős volt már. Erre a napra várt, hogy találkozzon a világ Üdvözítőjével. Istenre bízta további sorsát. Most már akár nyugodtan meghalhatok, ha éppen ez az akaratod Istenem. Én meg: Uram, szeretném látni, hogy felnőnek a gyermekeim. Hogy diplomát kapnak. Hogy elhelyezkednek. Hogy megházasodnak. Hogy unokáim lesznek… Hol marad az Úrra hagyatkozás?
- És végül – Simeon nyíltan és bátran bizonyságot tett Jézusról, amikor emberileg nézve, jobb lett volna, ha hallgat. Nem volt népszerű, amit mondott. Egyáltalán nem! Mindent jobban akartak akkor, minthogy találkozzanak Jézussal. És én? Mennyire merem nyíltan vállalni, hogy kinek az oldalán állok? Hogy várom visszajövetelét, hogy ebben a reménytelen világban VAN REMÉNYSÉGEM!?
És VELED mi a helyzet? Mi a válaszod a fenti öt kérdésre?