Szent és az evilági
A szent és az evilági
Gyakran előforduló szó a Bibliában a szent. De vajon mit jelent? És mit fejez ki egy ilyen szóval a Szentírás? Bár az egyháztörténet eléggé terhelt fogalommá tette, érdemes megnézni, milyen egyéb dolgokat is kifejez a szent.
Az eredeti szövegben a קָדוֹשׁ (ejtsd kádosh) szó szerepel, ami olyan dologra utal, ami más, mint a hétköznapi, megszokott, valami, ami elkülöníttetett a hétköznapoktól (-ból). A köznapi héberben olyan dolgokat jelentett, ami pontosan az ellentéte a gyakorinak, a hétköznapinak.
A Biblia több helyen is beszél arról, hogy a bűn következtében a világ más lett, mint a teremtett világ egyéb részei. Míg az Isten és az ember korábban minden gond nélkül találkozhatott, addig Mózesnek már az isteni hívás után is hat napra volt szüksége, hogy a Hóreben Isten elé léphessen. Az emberek többsége pedig nem is találkozhat Istennel. A világ tehát megváltozott (fizikailag is) a bűneset után, ahogy az ember is fizikai, fiziológiai változásokon ment keresztül. Ez pedig alkatilag tette képtelenné arra, hogy az Isten jelenlétébe kerülhessen. Kétféle világ jött létre: Egy mikrovilág, amelyben egy másfajta élet az úr, ahol más törvények uralkodnak, mint a világ többi részén – vagyis a föld nevű bolygó és környezete. A világ egyéb részei azonban teljesen „normálisak” maradtak, ahogy Isten eredetileg teremtette azokat. A két világban nincs átfedés, azonban bizonyos dolgok a másik világból behatolnak a mi terhelt világunkba. A szent szó tulajdonképpen ezekre utal. Olyan dolgokra, ami nem hétköznapi, aminek az eredete az a másik világ, illetve olyan dolgokra, amelyeket azzal a céllal hozták létre, hogy a másik világ céljait szolgálja. Ebben az értelemben semmi sem lehet szent, ami emberi, semmi, ami nem viseli magán a másik világ bélyegét, tulajdonképpen az isteni hatalmat.
A szentség kettős értelme felvet kozmológiai kérdéseket is. Ha az Isten által teremtett világ egészen más, akkor feltételezhető, hogy a földünktől, sőt a naprendszerünktől teljesen eltérő állapotok uralkodnak a világegyetem más területein. Például nem egy abszolút nulla fok közelében lévő élettelen tér van a naprendszerekben és a csillagok között, hanem az egész élhető. A földi tapasztalatok is azok, és az élet Istene is azt a feltételezést erősíti, hogy az élet legfontosabb jellemzője a mindenütt burjánzás. Vagyis ahol élet van, ott mindent kitölt. Ezt látjuk a földön is, ahol szinte nincs egy négyzetcentiméternyi hely sem, ahol ne nyüzsögne milliószám az élet. Ha ez igaz, akkor a naprendszerünk kivétel, mintegy buborék, amely eltér a többi résztől, úgy áll beékelődve a világegyetem egyéb részeibe. Egyéb bibliai részek is engedik, hogy ilyet feltételezzünk.