Szolgálat
„Az Isten lélek: és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.”
János 4:24.
Az Isten lélek. Szellemi – lelki lény. Lelki beállítottságú.
Több mint 50 évvel ezelőtt létezett a Szabad Európa Rádió. Valahol kint Nyugaton a bemondó mondta a híreket, információkat, eseményeket. Mi meg itt hallgattuk – volna – ha nem lett volna valaki, vagy valami, aki, vagy ami folyamatosan zavarta az adást.
Isten hullámhosszára csak a lelki beállítottságú emberek tudnak ráállni. Akik mindennél fontosabbnak tartják, hogy megtalálják annak a hangját, aki az út, az igazság és az élet.
Akik őt imádják, azoknak az életében alapkövetelmény, hogy lelki beállítottságúak legyenek, különben elbeszélnek egymás mellett, nem értik egymást.
„Nem azáltal kerül az ember közösségbe Istennel, hogy egy szent hegyet vagy egy szent templomot keres. A vallást nem szabad külső formákra vagy ceremóniákra korlátozni. Egyedül az a vallás vezet Istenhez, amely Istentől jő. Ha helyesen akarjuk szolgálni Őt, az isteni Lélektől kell születnünk. Ő megtisztítja a szívet, megújítja a gondolkodást, új képességgel ruház fel, hogy ismerjük és szeressük Istent. Összes parancsolata iránt készséges engedelmességgel ajándékoz meg. Ez az igazi istentisztelet, a Szentlélek munkájának gyümölcse. A Lélek fogalmaz meg minden őszinte imát, és az ilyen ima elfogadható Isten előtt. Ha valahol egy lélek vágyakozik Isten után, ott megnyilvánul a Lélek munkája, és Isten megnyilatkozik annak az embernek. Ő az ilyen imádókat keresi. Arra vár, hogy elfogadhassa, fiaivá és leányaivá tehesse őket.” Jézus élete 148/2.
Isten csak ezen a hullámhosszon érhető el. Kapcsolj oda még ma!