Tanítás
Az Ige tanítása
"Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták." (Máté 7:12)
Szinte látom, ahogy most azon gondolkodsz, „Jó tett helyébe jót ne várj!” Hányszor tettél már jót, és rosszat kaptál cserébe! Pontosan attól, akitől nem vártad! És olyankor, amikor éppen neked kellett volna a segítség! Talán a legjobb barátod hagyott cserben. Te azt tetted, amit majd kapni szerettél volna… nem adtad ki a titkát, segítettél rajta, talán még pénzt is adtál kölcsön; arra gondolva, hogy amikor neked lesz rá szükséged, biztosan majd ő is melléd áll, segíteni fog, aztán egyáltalán nem így történt.
Csakhogy az én Bibliámban nincs "csakhogy", és nincs "de"! Ahogy szeretnéd, hogy tegyenek veled, te is úgy tégy. Még akkor is, ha ők nem ezt teszik, mert ez a Biblia szelleme, tanítása. Erről szól Isten szeretete. Akkor is ad, ha nem érdemled meg. Akkor is szeret, ha abszolút nem vagy szeretetre méltó. Akkor is megbocsát, ha már százszor elkövetted a bűnt, és újra megbántad. Ő nem fárad bele, hogy szeressen. Te se fáradj bele a jó cselekedetbe! Ne bánkódj azon, hogy nem azt kapod, amire vársz, amire számítasz, hanem örülj annak, hogy Isten akkor is szeret, amikor nem számítasz arra. És ezt add tovább! Tedd továbbra is azt, amit te szeretnél kapni az emberektől; akkor is, ha nem kapod vissza. Ne aggódj! Isten annyira szeret téged, hogy az egyszülött Fiát adta érted... mit meg ne tenne azért, hogy boldog légy! „Aki a tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róma 8:32)