Testvéred őrzője vagy

 "Testvéred őrizője
1855 november 20-án, míg imádkoztam, az Úr Lelke hirtelen és hatalmasan rámszállt, és látomásba ragadt el. Láttam, hogy az Úr Lelke kihalóban van a gyülekezetből. Az Úr szolgái
túlságosan bíznak az érvelések erejében, és nem támaszkodnak szilárdan Istenre, mint tenniük kellene. Láttam, hogy az igazság puszta indoklása nem késztet arra embereket, hogy a maradékkal foglaljanak állást, mert az igazság népszerűtlen. Isten szolgáinak lelkületben kell hordozniuk az igazságot. Az angyal így szólt: 'Frissen kell azt meríteniük a dicsőségből, keblükben hordozniuk és a lelkük melegével és őszinteségével kell kiönteniük azok elé, akiknek van fülük.' Néhány lelkiismeretes ember hajlandó dönteni a bizonyítékok súlya alatt.
Sokakat azonban lehetetlen megmozdítanunk az igazság puszta elméletével. Az igazságnak hatalommal kell párosulnia, élő bizonyságtétellé válnia, hogy megmozdítsa őket." (1T 113, a magyar kiadásban 108. old.)

Tehát az embereket elsősorban nem a világosan és logikusan eléjük tárt igazság, nem a szavak győzik meg, hanem a gyakorlatban megélt igazság. Annak van igazán ereje.

 "Isten szolgáinak közelebb kell húzódniuk egymáshoz. Túl sokan kérdezik: 'Talán őrizője vagyok a testvéremnek?' Az angyal így szólt: 'Igenis, őrizője vagy. Őrködj nyitott szemmel testvéred fölött, gondoskodj jólétéről, és táplálj iránta szeretetteljes, jóindulatú lelkületet. Tartsatok össze, összetartsatok!' Isten terve szerint az ember legyen nyílt, becsületes, színlelés nélküli, szelíd, alázatos és egyszerű. Ez a menny elve, Isten rendelte így. De a sajnálatra méltó, gyarló ember mást talált ki magának - saját útját járja, s gondosan őrködik saját érdekei felett.

   Megkérdeztem az angyalt, hogy miért zárták ki a nyíltságot a gyülekezetből, és miért engedték be a büszkeséget, az önmagasztalást. Láttam, hogy emiatt estünk már-már az ellenségünk kezébe. Az angyal ezt felelte: 'Nézz körül, és látni fogod, hogy ez a lelkület kerekedik felül: 'Talán őrizője vagyok testvéremnek?'' Újra hangsúlyozta: 'Igen, testvéred őrizője vagy. Hitvallásod, hited megkövetelik, hogy tagadd meg magad, és áldozz Istennek, másképp méltatlan leszel az örök életre. Mert nagy áron vették azt meg neked: Isten Fiának kínszenvedésével, gyötrelmével és vérével.'" (1T 114-115, a magyar kiadásban 108-109. old.)

Mi a Biblia központi témája? A KÖZÖSSÉG.

Miért? Az embert közösségi lénynek teremtette Isten, közösségbe vonta saját magával, és már az első embernek, Ádámnak hozzáillő segítőtársat adott, akivel olyan szoros közösségben élt, mintha egy test lett volna vele. Ezt a harmonikus közösséget megrontotta a bűn, melynek következtében az ember azonnal rejtőzködött Isten elől, és mikor Isten megszólította Ádámot, ő a társát, végső soron pedig Istent hibáztatta vétkéért. Az eredetileg harmonikus Istennel és emberrel alkotott közösség tehát megbomlott. A Biblia megváltási terve arról szól, hogy ezt a vertikális és horizontális közösséget hogyan állítja ismét helyre Isten:
"Megismertetvén velünk az Ő akaratának titkát az Ő jó kedve szerint, melyet eleve elrendelt magában, az idők teljességének rendjére nézve, hogy ismét egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban, mind amelyek a mennyekben vannak, mind amelyek e földön vannak." (Ef.1:9-10)

Vajon mennyire vagyunk a helyreállítási munkában készséges gyermekei Istennek? Ha azok lennénk, az evangélium olyan erővel terjedhetne, mint az első pünkösd idején. Abban az időben igazi közösségi életet éltek a tanítványok, odafigyeltek egymásra, szívük-lelkük egy volt, szűkölködő egy sem volt közöttük, "és foglalatosok voltak az apostolok tudományában
és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben" (ApCsel.2:42). Minden nap egyakarattal gyűltek össze anélkül, hogy rosszat gondoltak volna egymásról. Tiszta szívvel viseltettek egymás iránt. Mi volt a megélt hitük hatása? "Az egész nép előtt kedvességet találtak", és az Úr hatalmasan tudott munkálkodni általuk: "minden napon
szaporította a gyülekezetet az idvezülőkkel." (ApCsel.2:47).

Sokszor esünk abba a hibába, hogy a hitelveink magyarázatával akarjuk az embereket Istenhez vezetni. Elmondjuk az igazi "kemény igazságokat", aztán mintha ezzel mindent megtettünk volna, az Úr Lelkére bízzuk a szerencsétlent és megyünk tovább a következőhöz. Kevés az önfeláldozó, szívtől szívig végzett szolgálat, kevés az odafigyelés egymásra. És ez így volt már - az idézett bizonyságtétel szerint - 1855-ben is.

Nem elég az igazság elméletével bírnunk! Ha azt nem gyakoroljuk, ha nincs élő hitünk, ha nem állt helyre közösségünk Istennel és az embertársainkkal, akkor világosságunk sötétséggé válik (1Ján.2:8-10), és nem hirdethetjük hitelesen az evangéliumot. Világosságban csak akkor
járhatunk, ha igazi közösségünk van egymással. ("Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással." (1Ján.1:7a))

Annyi mással lefoglaljuk magunkat, míg a közösség ápolását elhanyagoljuk! Pedig hogyan ismeri fel a világ Jézus Krisztust? Csupán a szavakban elé tárt igazságokból? Jézus a főpapi imájában nem ezt emelte ki, hanem arról szólt, hogy a mi egységünkön, közösségünkön múlik, hogy a világ megismeri-e Őt: "De nemcsak ő érettök könyörgök, hanem azokért
is, akik az ő beszédökre hisznek majd én bennem; hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem." (Ján.17:20-21). Ilyen sok múlik az egymással ápolt közösségünkön! Az igazságot csak akkor tudjuk hitelesen és erővel képviselni, ha azt
megéljük, ha a szeretetről, ami Isten lényege, nemcsak beszélünk, hanem be is mutatjuk azt az egymással való közösségünkön és a felebarátainkhoz való viszonyunkon keresztül.

Széthúzás van közöttünk? Annak a bennünk levő szeretetlenség, a "ki a nagyobb?" az oka. Ez volt az oka a tanítványok esetében is.

A szeptember 11.-i terrortámadás kapcsán megállapítható, hogy az ördög milyen szorgalmas a próféciák teljesítésében. És Isten népe? Mi hol vagyunk, "mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, a mik e föld kerekségére következnek" (Luk.21:26)?

Mennyire töltjük be a ránk eső részt? Készek vagyunk-e Isten szerint rendezni a kapcsolatainkat, engedni, hogy a Szentlélek átformáljon bennünket és bemutassuk az igazi isteni szeretetet?

Mit gondoltok, egy világi ember számára mi a legfontosabb? Mire vágyik? Ha a szekularizált emberekről beszélünk, úgy gondolunk rájuk, mint akiket megvakítottak a világi hívságok, mint akik nem érdeklődnek a mennyei értékek iránt. A Gallup Intézet felmérést végzett arról, hogy mire van a legnagyobb szüksége a ma emberének. A felmérés sorrendben a következőket mutatta meg: A mai embernek arra van a legnagyobb szüksége, hogy

1.) elhiggye, hogy van az életnek célja,
2.) tartozzon valakihez, közösségben éljen,
3.) elfogadják és szeressék,
4.) meghallgassák és megértsék.

A világ szükséglete tehát megfelel annak, amit Isten szeretne: helyreállítani a közösséget, amit a bűn megrontott. Nekünk közösség építő népnek kellene lennünk! Fel kell ismernünk az emberek igazi szükségleteit, hogy segíthessünk rajtuk! Ez a világ kiált közösség után. És nem ez az, ami nekünk is hiányzik? A világnak nem elméleti ismeretekre van elsősorban szüksége, hanem közösségre.

Újpesten egy kis felmérést végezhettünk arra vonatkozóan, hogy kit mi vezetett arra, hogy eljöjjön az előadásokra. A közel kétszáz emberből csak egy-kettő volt, aki a postaládába bedobott szép meghívó hatására jött el. (Pedig ilyen módon szórtuk ki a legtöbb meghívót.) Ugyancsak egy-két ember jelentkezett arra, hogy a kerület lapjának hirdetésére vesz részt az előadásokon. Senki sem jelentkezett arra, hogy a helyi kábeltévé hirdetésére jött volna el. Amire viszont szinte a fél közönség jelentkezett, az a személyes meghívás volt. Ezt követték a kézbe adott szórólapok és a művelődési ház - ahol a sorozatot tartjuk – különböző hirdetései: plakátok, műsorfüzet stb. Tehát a meghívások esetében is a személyes kapcsolatok, megszólítások a legeredményesebbek. Ebben az elhidegült világban az emberek éhezik a közösséget, az emberi kapcsolatokat!

Arról is készült felmérés, hogy az igen költséges nagyszabású evangélizációknak mi az eredménye. Tragikus, hogy a megkereszteltek kb. 80%-a később lemorzsolódott a gyülekezetekből! Pedig az igazság mélyen megérintette őket, de ők még csak csecsemők voltak, akikre nagy gonddal kellett volna figyelnünk, akik szintén közösségre vágytak, igazi,
szereteten alapuló közösségre, amit sajnos, nem találtak meg közöttünk. VAJON MIÉRT???

 "'Talán őrizője vagyok a testvéremnek?' Az angyal így szólt: 'Igenis, őrizője vagy. Őrködj nyitott szemmel testvéred fölött, gondoskodj jólétéről, és táplálj iránta szeretetteljes, jóindulatú lelkületet. Tartsatok össze, összetartsatok!' Isten terve szerint az ember legyen nyílt, becsületes, színlelés nélküli, szelíd, alázatos és egyszerű. Ez a menny elve, Isten rendelte így."