Titkon elhagyás - hogyan?
Titkon elhagyás? Ez meg hogy lehet?
Az evangélium szerint József, amikor megtudta, hogy a jegyese, Mária már a házasságkötés előtt terhes lett, titkon akarta elhagyni, mégpedig olyan módon, hogy eközben ne kerüljön gyalázatba Mária. Csak az angyal tudta eltéríteni ettől a szándékától. A kérdés, hogyan lehet elhagyni titkon egy olyan állapotos nőt, akinél csak idő kérdése, és nincs tovább titkolnivalója? Hogyan lehetséges, hogy férj nélkül szül, mégsem válik gyalázatára a dolog?
A zsidóknál (de sok egyéb helyen is akkoriban) a jegyesség szinte megegyezett a házassággal, de legalábbis lényegesen erősebb köteléket jelentett, mint napjainkban. Úgy tudjuk, hogy József, igaz ember volt, ami azt is jelenti, hogy betartotta a mózesi törvényeket. A jegyes lánnyal két dolog történhetett: megcsalta a párját, vagy megerőszakolták. Az 5Móz 22:23-28) szerint, ha megcsalás történt, mégpedig a településen belül, mindkettőjüknek meg kellett halni, mármint a két csaló félnek. A férfinak azért, mert megcsalta a jegyben járóval annak párját, a lánynak meg azért, mert nem kiáltott segítségért (ez miatt feltételezték, hogy benne volt az aktusban). Kivételt képezett a mezőn való megerőszakolás, akkor a lánynak sem szégyene, sem baja nem eshetett. Vagyis Józsefnek az egyik lehetősége az volt, hogy úgy engedi el Máriát, hogy azt mondják, a mezőn valaki megerőszakolta. De mivel már ettől teherbe esett, ő már nem veheti el. Ekkor marad a titok, de nincs gyalázat. A dolog azonban azért sántít, mert akkor miért csak most mondják ezt, amikor már látszik rajta a terhesség? Egy megerőszakolási aktus azonnal port ver fel, azzal senki nem vár.
A másik lehetőség, hogy József elvállalja a gyermeket, vagyis, ha úgy tesz, mintha nem tudta volna elfojtani szexuális vágyát, és tőle származna a gyerek. Később azonban meggondolta magát, és mégsem akarja elvenni Máriát. Mivel a jegyesség több tekintetben azonos volt a házassággal, bár a szex nem tartozott még hivatalosan hozzá, ez nem számított véteknek. Úgy is mondhatnánk, hogy van ilyen, néha megtörténik. A zsidó törvények szerint jegyest is már csak válással lehetett elbocsátani. József gyakorlatilag ezt az utat választotta. Így Máriának nem lett gyalázata, mivel legális úton esett teherbe, a gyereket is megszülhette, büntetést sem kapott, csak a válást kellett végigcsinálnia. A titok a történetben: hogy a gyerek apja nem József. Ezt jelenti a titkon való elbocsátás. Nyugodtan mondhatjuk, József tényleg nagyvonalú akart lenni Máriával.