Tolsztoj: Pánov bácsi különleges napja
Lev Tolsztoj: “Pánov bácsi különleges napja” c. elbeszélése alapján
Ének:
Csillag tűnt fel egy sötét éjszakán,
Angyal hozta hírül az új kor hajnalát
Bölcsek jöttek látni a mindenség Urát,
Ki megszületett nékünk, letéve hatalmát.
Mit otthagyott az emberért,
ki vétkezett, és bűnben élt.
Ő átkarol, ha sírni lát,
könnyed törli, nyugalmat ád.
Elbeszélő:
Élt egyszer, valamikor réges-régen, egy messzi orosz falucskában egy öreg cipészmester. Pánov volt a neve, mindenki egyszerűen Pánov bácsinak szólította. Pánov bácsi nem volt túl gazdag. Egyetlen piciny kis szobával rendelkezett, melynek ablaka az utcára nézett. Ebben a szobácskában élt, és itt készítette, foltozgatta, javítgatta szorgalmasan a cipőket. Az öreg cipészmester boldog volt. Szeméből mindig vidám fény sugárzott. Szeretett énekelni, szívesen fütyörészett és az utcán mindig jókedvűen köszöntötte ismerőseit.
Ezen a napon azonban másként alakultak a dolgok. Pánov bácsi szomorúan állt szobácskájának ablakánál. Elhunyt felesége jutott az eszébe, meg fiai és lányai, akik rég elhagyták a családi fészket. Karácsony előestéje volt, családi ünnep, amikor együtt van a család, csak neki kell egyedül töltenie ezt az estét.
Pánov bácsi:
Istenem, Istenem!
Elbeszélő:
Sóhajtott, miközben meggyújtotta az olajlámpát, odasétált a magas polchoz, és leemelt róla egy régi, megsárgult könyvet. Majd kényelmesen helyet foglalva székében olvasáshoz kezdett. A történet karácsonyról szólt.
Felolvasó:
Lukács evangéliuma 2,1-7 (vagy 11.)
Pánov bácsi.
Lám-lám Ha ide jöttek volna, nálam megalhattak volna. Betakartam volna a kisgyermeket paplanommal, és eljátszadoztam volna vele.
Elbeszélő:
Most három gazdag emberről olvasott
Felolvasó:
Máté evangéliuma 2,1-11.
Pánov bácsi:
Édes Istenem, de hisz ha eljönne hozzám Jézus, nem tudnék mit adni neki!
Elbeszélő:
Aztán hirtelen elmosolyodott, szemében ismét ott bujkált a vidám fény. Fölkelt az asztaltól, odalépett a magas polchoz, és leemelte róla egy spárgával átkötözött, poros dobozt. Felnyitotta s kivett belőle egy pár apró cipőt. Ez volt élete legjobb munkája.
Pánov bácsi:
Ezeket adnám neki, ha eljönne hozzám látogatóba
Elbeszélő:
Mondta határozottan, majd visszahelyezte őket a polcra, ő maga pedig ismét helyet foglalt fonott székében, és sóhajtva hajolt könyve fölé. Talán azért, mert a szoba kellemes melege elbágyasztotta, vagy talán, mert későre járt már, Pánov bácsi csontos ujja lecsúszott a könyv lapjáról. Álomtündér szállt a szemére.
Odakint egyre sűrűbb köd ült meg a tájat. Homályba vesző árnyak haladtak el az ablak előtt. De az öreg cipész nem látta őket. Halkan hortyogva aludt székében.
Egyszerre csak egy hang hallatszott a szobában.
Hang:
Pánov bácsi!
Pánov bácsi:
Ki az? Ki van itt?
Hang:
Pánov bácsi, azt szeretnéd, hogy meglátogassalak. Ajándékot akarsz adni nekem. Holnap erre fogok járni. Figyeld hát az utcát hajnalhasadástól szürkületig, és találkozni fogsz velem! De vigyázz! Nem fogom megmondani, ki vagyok! Neked kell felismerned engem!
Elbeszélő:
Ismét csend telepedett a szobára. Pánov bácsi a szemét dörzsölgette, de nem látott senkit. Kintről harangszó hallatszott: megérkezett a karácsony.
Pánov bácsi:
Ez csak ő lehetett. Ez Jézus volt. És ha csupán álom volt az egész? Akkor is … egész nap várni fogom és remélni, hogy meglátogat engem. De hogyan ismerem majd fel? Hisz nem maradt mindörökre kisded. Férfi lett belőle, király. Nagyon jól kell megfigyelnem az utcát, nehogy észrevétlenül elmenjen mellettem!
Elbeszélő:
Pánov bácsi nem feküdt le ezen az éjszakán. Székében ült, szemben az ablakkal. Éberen figyelte, mikor köszönt be a hajnal. Lassan megjelentek az első napsugarak a domb felett, és bevilágították a hosszú, kanyargós, macskaköves utcát.
Pánov bácsi:
Készítek magamnak egy csésze finom teát karácsonyi reggelimhez
Elbeszélő:
Töltött magának egy jókora adag teát, de félszemmel állandóan az ablakot figyelte, nehogy a várva-várt látogatója észrevétlenül tovább menjen.
Végre megjelent valaki. Egy közeledő emberalak volt kivehető az utca végén. Pánov bácsi dobogó szívvel a jégvirágos ablaküveghez szorította orrát. Talán éppen Jézus érkezik, - gondolta magában izgatottan, de csak a minden héten errefelé járó öreg utcaseprő haladt háztól-házig talicskájával és seprűjével. Pánov bácsi rosszkedvűen bámult ki az utcára. Aztán elfordult az ablaktól.
Pánov bácsi:
Fontosabb dolgom van nekem, semhogy egy öreg utcaseprőt figyeljek. Fontos vendégre várok: Istenre, a királyok királyára, Jézusra.
Elbeszélő:
Csak akkor fordult vissza, amikor már úgy vélte, az utcaseprő elhaladt a ház előtt. De az öregember még mindig ott volt az utca szemközti oldalán. Átfagyott kezét dörzsölgetve fázósan toporgott a hidegben. Pánov bácsi hirtelen megsajnálta.
Pánov bácsi:
Hé! Barátom! Gyere, térj be hozzám egy csésze teára! Úgy látom, csontig átjárt a hideg.
Utcaseprő:
Köszönöm - mondta. Nagyon kedves tőled. Igazán nagyon kedves.
Pánov bácsi:
Ez a legkevesebb, amit tehetek, utóvégre karácsony van.
Utcaseprő:
Ez minden, amit én a karácsonytól kaptam.
Elbeszélő:
Átvette Pánov bácsitól a csésze teát, majd odacsoszogott a tűzhelyhez, hogy egy kicsit felmelegedjen. Nyirkos ruhájából fanyar illatot terjesztő pára szállt fel. Pánov bácsi visszasétált az ablakhoz, és az utcát bámulta.
Utcaseprő:
Vendéget vársz? Úgy értem, ‘rendeset’, nem olyant, mint én vagyok.
Pánov bácsi:
Hát … hogyis mondjam? Hallottál Jézusról?
Utcaseprő:
Jézus ugyanaz, mint Isten. Nem?
Pánov bácsi:
Nos, Őt várom ma.
Elbeszélő:
Az utcaseprő meglepődve pillantott fel, Pánov bácsi akkor elmondta neki az egész történetet.
Ének:
A földön járt, és épült mennyei városa
A szívekben, mert ott van az Ő országa.
Gyógyított és szolgált, amerre csak járt,
Mégsem kapott mást, csak töviskoronát.
Most hol lehet, hol lelheted,
Betölti-e az életed?
Betölti most, vagy nem hagyod,
Hogy szívedben lakhasson?
Pánov bácsi:
Ezért lesem állandóan az utcát. Várom, mikor érkezik meg.
Utcaseprő:
Hát akkor, sok szerencsét Egyébként köszönöm a teát.
Elbeszélő:
Fordult vissza, miközben arcán első ízben jelent meg mosoly. Pánov bácsi addig nézett utána műhelye ajtajából, amíg alakját elnyelte a messzeség. Aztán lassan megjelentek az első járókelők. Sokan udvarias főhajtással köszöntek Pánov bácsinak, aki cipészműhelye ajtajában állt.
Egy járókelő:
Boldog karácsonyt, Pánov bácsi!
Elbeszélő:
Pánov bácsi éppen vissza akart térni szobácskájába, amikor valaki fölkeltette a figyelmét. Egy fiatalasszony botorkált a házak tövében. Sovány volt arca fáradt, ruhája kopottas. Karjaiban kis gyermeket tartott. Már-már elhaladt a cipészműhely előtt, amikor Pánov bácsi megszólította:
Pánov bácsi:
Jó napot fiatalasszony! Gyertek be, melegedjetek fel egy kicsit nálam!
Elbeszélő:
Az asszony ijedten rezzent össze a hangra, s indult is volna tovább, csakhogy a jóindulatú fény Pánov bácsi szemében bizalmat ébresztett benne az öreg iránt.
Fiatalasszony:
Köszönöm, nagyon kedves magától.
Pánov bácsi:
Semmiség . Úgy látom, alaposan átfáztatok. Messzire mentek?
Fiatalasszony:
A szomszédos faluba. Négy mérföldet kell még gyalogolnunk. Ott lakik a rokonom, akit meg szeretnék kérni, fogadjon be bennünket. Ahol eddig laktam, nem maradhatok, mert nem tudom fizetni a lakbért. Ugyanis a férjem elhagyott.
Pánov bácsi:
Van kenyerem, főzök levest, és megebédelünk, jó?
Elbeszélő:
Ám a fiatalasszony büszkén megrázta a fejét.
Pánov bácsi:
Rendben van, de ennek a kicsinek azért adunk egy kis meleg tejet
(Kivette a kisgyermeket édesanyja kezéből.)
Ne aggódj, nekem is voltak gyermekeim!
Elbeszélő:
Megetette a kisbabát, aki egész idő alatt vidáman gőgicsélt, és jókedvűen rugdalódzott az öregember ölében.
Pánov bácsi:
Nicsak! Hát nincs neki cipője!
Fiatalasszony:
Nem volt miből venni neki.
Elbeszélő:
Pánov bácsi agyát erősen ostromolni kezdte egy gondolat. Megpróbált nem figyelni rá, de a gondolat csak nem hagyta békén. Végül is felállt, s megint levette a polcról azt a dobozt, amelyben élete legszebb művét - a két kis gyermekcipőt - tartotta. Felpróbálta őket a kisded lábacskájára, és azok furcsa módon tökéletesen jók voltak.
Pánov bácsi:
Hát akkor, használja őket egészséggel!
Fiatalasszony:
Hogyan hálálhatnám meg jóságát?
Elbeszélő:
Pánov bácsi azonban nem is figyelt rá. Megint az ablaknál állt, s az utcát nézte árgus szemmel.
Fiatalasszony:
Történt valami?
Pánov bácsi:
Hallottál Jézusról, aki a hagyomány szerint karácsonykor született? Őt várom - Megígérte, hogy ma meg fog látogatni.
Elbeszélő:
És elmesélte neki álmát, ha egyáltalán álom volt az, ami az éjjel történt vele.
Ének:
Sötét felhők jönnek, ég s föld megremeg:
Két ártatlan kéz hozza a súlyos keresztet.
Minden vércsepp érted és értem hullott el,
Hogy megváltson, és végül a mennybe vigyen fel.
Meghalt érted, megvált téged,
És ott függött, hogy átéljed
Küzdelmeit, a kínjait,
Mit szenvedett helyetted el.
Elbeszélő:
A fiatalasszony figyelmesen végighallgatta.
Fiatalasszony:
Remélem, az álom valóra fog válni! Megérdemli, hogy valóra váljon, már csak azért is, amiért ilyen jó volt hozzám és gyermekemhez.
Elbeszélő:
Ezután a fiatalasszony folytatta útját.
Múltak az órák, az emberek jöttek-mentek az utcán. Pánov bácsi figyelmesen fürkészte az arcokat, ám Jézus nem volt köztük. Lassan szorongás vett erőt rajta. Lehet, hogy Jézus már elhaladt erre, csak ő nem ismerte fel! Nem volt türelme a székében ülni, megint kiállt az ajtó elé. Különféle emberek jártak az utcán, de Jézus csak nem érkezett meg. Amikor beesteledett, Pánov bácsi elveszítette minden reményét. Szomorúan gyújtotta meg lámpáját. Elővette könyvét, beletelepedett székébe, de szíve túlságosan bánatos volt, szeme túl fáradt ahhoz, hogy olvasni tudjon.
Pánov bácsi:
Csak álom volt az egész. Pedig nagyon akartam hinni benne. Nagyon szerettem volna, hogy meglátogasson engem!
Elbeszélő:
Két nagy könnycsepp homályosította el tekintetét. Egyszerre, mintha megváltozott volna a szoba. Könnyein át Pánov bácsi menetelő emberáradatot vélt felfedezni kicsiny műhelyében.
Ott voltak: az utcaseprő, a fiatalasszony a gyermekével és mind a többiek, akiket aznap látott, mindenki, akit aznap köszöntött. S ahogy elhaladtak mellette, ezt suttogták neki:
Utcaseprő, Fiatalasszony, egy járókelő:
Hát nem láttál engem? Tényleg nem láttál engem, Pánov bácsi?
Pánov bácsi:
Kik vagytok ti? Mondjátok meg, kik vagytok!
Elbeszélő:
Egyszerre ugyanaz a hang töltötte be a szobát, amelyet előző éjszaka is hallott.
Hang:
Éhes voltam, és adtál ennem. Szomjas voltam, és adtál innom. Nem volt ruhám, és felruháztál. Amikor ma segítettél az embereken, nemcsak rajtuk segítettél, velem is jót tettél.
Elbeszélő:
És megint csend telepedett Pánov bácsi szobácskájára.
Szemében a könnycseppek felszáradtak. Tiszta tekintettel szétnézett, ám senkit sem látott.
Pánov bácsi:
Lám, lám. Szóval mégis itt volt.
Elbeszélő:
Elgondolkodva csóválgatta a fejét, majd elmosolyodott, és szemében ismét felvillant a, vidám fény.
Ének:
Feltámadt Jézus, és újra megjelent,
Hogy megkérdezze tőled,
Miért nem jössz velem?
Szelíd hangon kérlel,
Kezével átkarol,
Nyugalmat, békét ígér.
A hangja áthatol a szívemen,
egy életen a mennyekben.
Oda visz el, ha akarod,
Most indulj el.
Ő így kérlel … indulj most el!