Tóni és az iskolabusz

„Eszembe jutott a hófúvásba keveredett iskolabuszról szóló történet. Az autóbusz lecsúszott az útról és a hó fogságába esett. A buszvezető tudta, hogy órák is elmúlhatnak, mire megtalálják őket, mivel egy elhagyatott vidéki úton voltak. Ezért a busz motorját bekapcsolva hagyta, ő pedig elindult segítségért.

Előzőleg megkérte a 12 éves, komoly és felelősségteljes Tónit, hogy vigyázzon a gyerekekre, míg ő visszatér a segítséggel. Miután a sofőr elment, a motor csakhamar leállt. Tóni kétségbeesetten próbálta újra begyújtani, de hiába küszködött, nem sikerült neki.

A buszban a levegő hőmérséklete nemsokára 0 fok alá süllyedt. A gyerekek sírtak és vacogtak a hidegben. Az idő múlásával a gyengébbek már álmosan kókadoztak. Tóni tudta, hogy ilyen állapotban halálra fagyhatnak. Egyik gyerektől a másikig ment, rázta és szólongatta őket, sőt némelyiket meg is pofozgatta. Mindent magtett azért, hogy ébren, mozgásban tartsa őket. Néhány órával később a sofőr visszatért a segítséggel.

Minden gyerek élve maradt. Hősies magatartásáért Tónit később kitüntették. Ő azonban nem tartotta magát érdemesnek erre a kitüntetésre. Azt mondta, miközben a többi gyerek fagyhaláltól való megmentésén fáradozott, saját magán segített.

Barátaim, így van ez Isten gyülekezetében is…”

Forrás: Doug Batchelor: Hogyan kell túlélni a halott gyülekezetben. Belgrád, 2000. 11-12.