Üdvözítő drága vér
„… nevezd annak nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg a ő népét annak bűneiből” (Mt 1:21)
A kedves öreg Mo-Po egész különös kegyelemben részesült. 94 éves volt, amikor először hallott Jézusról. Hosszú élet bálványszolgálata állt mögötte, mégis meg tudta ragadni Jézus megmentő szeretetének kegyelmi ajándékát, és magas kora ellenére teljes szívvel megtért. Milyen gyermeki módon örült, hogy Isten gyermeke lehet, Megváltója van és övé a bűnbocsánat bizonyossága. De legjobban annak örült, hogy hamarosan bemehet a mennybe Urához és szabadítójához. Öröme ragadós volt Teljes szívvel vele örültünk.
Mivel a lába nem volt eltörve – ami a kínai asszonyok között ritkaságnak számított –, előrehaladott kora ellenére sokkal jobban gyalogolt, mint a legtöbb fiatal. Egyetlen összejövetelről nem hiányzott, pedig csaknem félórai távolságra lakott.
Egy napon meglátogattam. Nagyon örült, amikor megpillantott.
– Misszionáriusnő – szólított meg –, mivel eljöttél hozzám, megnézheted milyen pao-pé (drága kincs) van a birtokomban.”
Természetesen csupa szem és fül lettem, hogy megtudjam, mi lehet ennél a külsőleg szegény, de kedves öregasszonynál olyan becses. Kíváncsian néztem körül a szegényesen berendezett lakásban. Felfedeztem néhány kosarat, mely tele volt összegyűjtött kalászokkal.
– Ez a te pao-péd? – kérdeztem a kosarakra mutatva.
– Ó nem – felelte –, ez az eleségem. Magam gyűjtögettem, és az emberek olyan barátságosak voltak, még hagyogattak is valamit a szántóföldön, azért találtam ilyen sokat.
Ekkor egy nagy csomagra lettem figyelmes, ami kendővel lefedve az asztalon állt. A kendőre még egy téglát is tett nehezéknek. Az egész olyan különös volt, el sem tudtam képzelni mi lehet.
– Ebben van a kincsem – mondta boldogan. – A téglát csak azért tettem ré, hogy senki rá ne jöjjön, milyen drága kincset rejtettem el. Ülj le kérlek – folytatta –, egy kicsit várnod kell, míg az én pao-pém napfényre kerül.
Majd reszkető kézzel, de a várakozás nagy örömével elkezdte kincsét kicsomagolni.
A kendő alól egy doboz került elő. A dobozban valami gondosan becsomagolt dolog volt, amiből egy kisebb csomag került ki. Közben hozzám fordult és megnyugtatott, hogy még egy kicsit legyek türelemmel, nemsokára meglátom.
– Mán-mán-di (lassan)!
A kedves kínaiaknál meg kell tanulnunk bőséges időt fordítani mindenre. Itt lehet a türelmet gyakorolni.
Minden csomagból egy másik került elő. A titokzatos tárgy egyre kisebb lett, feszült várakozásom egyre nagyobb. Nem győztem kérdezgetni állandó csodálkozással:
– Mi lehet ebben?
Mikor Mo-Po izgatott örömmel szinte már semmit nem tartott kezében, odalépett egész közel hozzám:
– Most jön.
Kihúzott egy kis cédulát, ujjával rábökött és nagy belső megindultsággal mondta:
– Itt van rajta Jézus neve. Ez itt Jézus, látod, ez itt Jézus! – folytatta túláradó örömmel, és alig tudta abbahagyni, hogy Jézus nevét mutogassa nekem.
Egyre ismételte, nem tudott betelni a drága Jézus név emlegetésével. Meg kell vallanom, hogy mélyen érintett és megalázott. Egész életem folyamán aligha hallottam Jézus nevét nagyobb bensőséggel kimondani, mint ahogy ezt az öreg hívő asszony tette. Kicsordult a könnyem. Az asszony oly megindult és elragadtatott volt Jézus drága nevétől, hogy meg kellett kérdeznem magamtól: „Engem is ilyen mélyen érint, ha Jézus nevét olvasom?”
Ez volt tehát az öreg Mo-Po drága kincse. Neki Jézus neve olyan sokat jelentett, hogy ezért a drága Névért egy kicsi, agyonfogdosott, sokszor ki- és becsomagolt cédulát úgy őrzött, mint a legnagyobb vagyont. Nyilván megértette valamit abból, amit Pál Jézus nevéről ír: „Annak okáért az Isten is felmagasztalta őt és ajándékozott neki oly nevet, amely minden név fölött való, hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké” (Fil 2:9-10).
Aztán átnyújtva a kis cédulát, így szólt:
- Itt van, olvasd el, mi van a lapra írva. Én semmi mást nem tudok olvasni, csak Jézus nevét.
Forrás: Elisabeth Seiler: Hirdessétek csodálatos dolgait; Evangéliumi kiadó, 1970, 50-53.
Elisabeth Seiler (1889-##), 1923-tól végzett missziómunkát Kínában
Décsei Józsi mesélte el Nyírturán 2014. január 4-én, a szombatiskolán