Whitefield és Wesley barátsága

George Whitefield és John Wesley, a két nagy prédikátor, barátok voltak. Az évek múlásával a teológiai különbözőségek el akarták választani őket. Mivel mindketten szerették az Urat mindenek felett, nem engedték meg maguknak, hogy ezek a véleménykülönbségek barátságuk közé álljanak.

Whitefield az utolsó amerikai útján megbetegedett. Alig tudott állni a szószéken, végig küszködött a prédikáció alatt. Kimerülve tért vissza a fogadóba, ahová rengeteg ember követte. Gyertyával a kezében elindult a lépcsőn szobája felé. De aztán csak megállt, hogy még egyszer beszéljen Isten szeretetéről, ameddig a gyertya el nem aludt. Azután lassan felkapaszkodott az utolsó lépcsőkön is, és beesett az ágyba. Azon az éjjelen, alvás közben hunyt el.

Amikor a hír elérte Angliát, emberek ezrei gyűltek össze, hogy meghallgassák Wesley búcsúztató prédikációját. Az istentisztelet végén egy asszony, aki próbálta szembefordítani a két prédikátort egymással, odament Wesley-hez.

- Gondolja, hogy fog találkozni Whitefield-del a mennyben? – kérdezte.

Wesley lehajtotta a fejét, és úgy válaszolt:

- Nem, nem gondolom, hogy fogok.

- Tudtam! Egyszerűen tudtam, hogy a sok szép dolog ellenére, amit róla mondott, nem gondolja, hogy üdvözülni fog.

- Várjon egy pillanatra asszonyom. Ne adjon olyan szavakat a számba, amelyeket nem is mondtam! Aztán könnyekkel a szemében így folytatta: - Megmondom, miért is gondolom, hogy nem fogok találkozni az én barátommal, George-dzsal a mennyben. Ő olyan közel lesz Isten trónjához, a maga ragyogó, teljes dicsőségében, hogy nem tudok elég közel kerülni hozzá, hogy csak az arcát is láthassam.

Forrás: A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei; 14. hitelv: Krisztus testének egysége, 1. old.