Bizalom

I. A hit

  1. Nagyon sokszor hangoztatott mondás az, hogy a hit csak a templomokba való dolog.
  • Mondják ezt annak ellenére, miközben a mindennapi életben senki sem tud hit és bizalom nélkül létezni.
  • Már egy buszmegállóban is hittel kell megállnunk, hogy fog jönni az a busz, amire mi várunk, és oda fog elvinni, ahová szeretnénk eljutni.
  • És bizalommal szállunk fel rá, azzal a tudattal, hogy rá bízhatjuk magunkat a busz vezetőjére.
  • Bár ezek a részletek nem fogalmazódnak meg bennünk minden alkalommal, de csak azért, mert ez az cselekmény már annyira mindennapos esemény, hogy szinte ösztönösen gyakoroljuk.
  1. Az új dolgokkal szemben azonban még egy darabig bizalmatlanok vagyunk, bizonyos fokig  még egyfajta óvatos tartózkodás jellemez bennünket, mert nem szeretnénk csalódni és kellemetlen helyzetbe kerülni.
  • Ha azonban a körülmények ismétlődése meggyőzött arról, hogy nem kell félnünk, akkor az óvatos bizalmatlanságunkat felváltja a hit és a bizalom.
  • Így van ez akkor is, amikor először találjuk szembe magunkat Istennel és az Isten által felajánlott életformával.
  1. A bizalom és a hit valami olyan dolog az emberek életében, ami már egészen kicsi korunkban kifejlődik bennünk.
  • Ez egyike azoknak a dolgoknak, amiket elsőként tanulunk meg.
  • Ha viszont ezt a leckét elfelejtjük, akkor hiánya üressé és magányossá teszi életünket, ami viszont hajlamosít a depresszióra, az elcsüggedésre.
  • A valakihez tartozás viszont mindig egyfajta biztonságérzetet ad, aminek nyugtató és erősítő hatása van.
  • Ha emberi kapcsolatainkban csalódások érnek is bennünket, Istenre azonban mindig számíthatunk, Benne sohasem csalódunk.
  • Az Istenben való bizalom olyan biztonságérzetet adhat, mint a hullámzó tengeren veszteglő hajó számára a horgony.

II.Hit és bizalom a gyakorlatban

  1. A Biblia tanítása szerint a hitnek két jellegzetes sarokpontja van.
  • Egyrészt hit és bizalom egy hűséges és megbízható személy iránt.
  • Ez a bizalom az ember teljes lényének az elkötelezettségét jelenti.
  • Lásd a szerelmesek vagy a jó barátok eseteit és példáit.
  • Másfelől viszont a bizalomba fogadott személy szavainak és kijelentéseinek minden kétely nélküli elfogadását is jelenti.
  • Még akkor is, ha éppen akkor nincs lehetőségünk a mondottak ellenőrzésére.
  1. Isten ilyen személy szeretne lenni az emberek életében, így a miénkben is.
  • Ehhez mindenek előtt el kell hinnünk azt, hogy Ő létezik.
  • A Biblia szerinti hit azonban nem hiszékenységet jelent, hanem meggyőződésből fakadó hitet. (Zsid. 11,1.)
  • A megismerésnek kell meggyőződéssé formálódnia ahhoz, hogy végül hitté és bizalommá alakuljon bennünk.
  • Éppen úgy, amint a jó barátok és a szerelmesek esetében is történik.
  1. Az Isten megismerése magával hozza a kapcsolatnak azt a részét is, hogy a Tőle származó kijelentéseket és üzeneteket is bizalommal fogadjuk el, minden kételkedés nélkül.
  • Még akkor is, ha éppen most nincs lehetőségünk minden részletet ellenőrizni.
  • Amit ellenőrizhetünk és megtapasztalhatunk Isten dolgaiból, az éppen elég ahhoz, hogy a többit már hit és bizalom alapján is elfogadjuk.
  1. Az ezután kezdődő programok lelki részének első alkalmain éppen ezért fogunk ilyen irányú kérdésekkel foglalkozni.
  • Próbáljuk megismerni Istent olyan szempontból, hogy megbízhatunk-e Benne feltételek nélkül.
  • Megbízhatunk-e a Bibliában adott üzeneteiben, kijelentéseiben?
  • Bízhatunk-e Isten prófétáiban és rajtuk keresztül adott jövendölések teljesedésében?
  • Vagyis lelki téren az első lecke, a hitnek és a bizalomnak a megtanulása.

III. Egy gyakorlati lecke

  1. Ha egy leckét úgy akarunk megtanulni, hogy azt ne felejtsük el nagyon hamar, akkor ennek legjobb módja, ha kipróbáljuk és elkezdjük a gyakorlatban alkalmazni.
  • Nagyon sok esetben a megismeréshez nem elég csupán az, hogy mások életében már láttuk, ők már gyakorolják előttünk, hanem nekünk kell azt kipróbálnunk, nekünk kell azt megvalósítani a gyakorlati életünkben.
  • Így van ez a hit és a bizalom leckéjével is, ezt is nekünk kell személyesen kipróbálnunk.
  1. A hit és a bizalom szavakat gyakran váltó fogalomként szoktuk használni, a valóságban azonban el választhatóak egymástól a következőképpen.
  • Hitünkkel elfogadjuk bizonyos személyek és dolgok létezését, tudomásul vesszük őket, hogy vannak, hiszünk bennük.
  • A bizalmunkkal viszont igyekszünk kipróbálni azokat a dolgokat, amiben hiszünk.
  • Mondhatnánk úgy is, hogy a bizalom a hitünk próbája, illetve annak a próbája, akiben vagy amiben hiszünk.
  1. Egyszer a Niagara vízesés fölött történt egy különös eset.
  • Az oda látogató turisták arra figyeltek fel, hogy a vízesés fölött a magasban egy drótkötél van kihúzva, és az egyik végénél egy ember áll.
  • A következő pillanatban ez az ember azt kérdezte tőlük, ki hiszi el, hogy ő át tud menni ezen a kötélen?
  • Az emberek véleménye nagyon megoszlott, de az ember eközben átment.
  • Majd ezután azt kérdezte tőlük, hogy ki hiszi el azt, hogy most úgy fog átmenni a kötélen, hogy egy talicskát fog maga előtt áttolni rajta.
  • Az emberek véleménye most is nagyon különböző volt, de ez az ember eközben mégis áttolta a talicskáját a kötélen.
  • Végül pedig azt kérdezte tőlük, ki vállalkozik arra, hogy bele ül a talicskájába, és ő pedig áttolja a túlsó oldalra a kötélen?
  • Az emberek nagyon gondolkodóba estek, vajon mit tegyenek, merjenek vállalkozni egy ilyen dologra?
  • Az előző két eset ugyan meggyőződéssé formálta bennük a hitet, hogy ez az ember képes átmenni a kötélen, még a talicskáját is át tudja tolni rajta.
  • De mit tegyenek most?
  • Az előttük álló döntés már bizalmat igényelt tőlük, és ennek a bizalomnak az előző meggyőződésből kellett volna kialakulnia.
  1. Istenben bízni sem csupán azt jelenti, hogy elhiszzük, Ő tud segíteni rajtunk.
  • Olyan sok ember szokta mondani, én hiszek Istenben, de soha sem merik kipróbálni Istent, nem merik rá bízni magukat.
  • Pedig Istenben bízni azt jelenti, hogy elhiszem, Ő át tud vinni azon a szakadékon, ami most előttem van, ahol viszont a túlsó parton az Ő megoldását találom meg a problémáimra.
  • Ezért az Istenben való bizalom azt jelenti, hogy bele merek ülni Isten talicskájába, és Rá merem bízni magam.
  • Vagyis a cél elérése érdekében az Ő megoldását, az Ő útját választom.
  • Azt az életformát választom, ami az Isten tanácsai szerint a legjobb számomra.
  • Ez a bizalom!
  1. Egyszer Jézus a bethesdai tónál meggyógyított egy beteg embert, a gyógyítás módja azonban nagyon rendhagyó volt.
  • Ennek a 38 éve ágyhoz kötött embernek azt mondta Jézus: „Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj!”  Ján. 5,8.
  • Ez a beteg mondhatta volna Jézusnak azt, hogy Uram, hiszen Te is tudod, hogy már 38 esztendő óta nem birok az ágyamból felkelni.
  • Hogyan mondhatsz olyat, hogy keljek fel?
  • Előbb gyógyíts meg, és akkor azonnal fel fogok kelni az ágyamból.
  • De mivel ez a beteg hitt Jézusnak, ezért hallgatott Rá, és betegsége ellenére azonnal megpróbált felállni.
  • Hite éppen ezért azonnal jutalommá változott.
  • Abban a pillanatban fel tudott állni, annak ellenére, hogy ezt már 38 éve nem tudta megtenni.
  1. A mi helyzetünk is hasonló, mint ennek a sok éve beteg embernek.
  • A mi problémáink, gondjaink, bajaink sokszor nagyobbak, mint az erőnk és a képességeink, emberünk pedig nekünk sincs, aki segítene rajtunk.
  • Ezért szükségünk van egy felettünk álló hatalomra, aki nagyobb és erősebb, mint a problémánk.
  • Ez a segítő hatalom Isten személyében áll előttünk, és tőlünk is azt kérdezi: „Akarsz-é meggyógyulni?”
  • „Ne várj addig, amíg érezni fogod, hogy meggyógyultál, hanem mondd: ‘Hiszem, hogy így van, nem azért mert érzem, hanem mert Isten megígérte.” (J.V. út. 35,3.)
  • Az egész programunk azért született, hogy segítsen önöknek és nekünk is megtalálni Isten útját az egészségesebb és a teljesebb élet felé.