Ha kopnak az ízületek
Az érettebb kort elérve egyre többen és egyre gyakrabban érzik úgy, hogy sajog minden porcikájuk, hogy fájdalmassá, merevvé és korlátozottá válik a mozgás. A panaszaikkal orvoshoz fordulók általában ekkor szembesülnek először az arthrózis fogalmával, pedig ez az egyik leggyakoribb mozgásszervi betegség hazánkban.
Az arthrózis, vagyis ízületi kopás valójában az ízületi porc kopását jelenti. Ízesülő csontjaink végét egészséges esetben sima felületű, porcos állomány borítja, amely nemcsak rugalmas, de megfelelő mennyiségben termel olyan ízületi váladékot, amelynek köszönhetően mozgáskor a csontvégek súrlódás nélkül tudnak elmozdulni egymáson. Ez az egészséges állapot azonban biológiai vagy mechanikai okokból is megszűnhet: ha túlterhelés, sérülés, vagy a természetes öregedés hatására a porcsejtek már nem képesek regenerálódni és kenőanyagot termelni, akkor a sima porcfelszín elvékonyodhat és recéssé válhat. A porc így már nem tudja megfelelően ellátni a feladatát, nem bírja ugyanazt a terhelést, és a csontok egymásra gyakorolt nyomásának hatására végül a porcfelszín alatt, a csontban is apró repedések keletkeznek.
Eddig nagyjából észrevétlenül zajlik a folyamat, az ízületi porcban ugyanis nincsenek idegek. A fájdalom már csak akkor lép fel, mikor mindennek hatására az ízületi tok begyullad, és duzzadttá, fájdalmassá válik az ízület - vagyis ekkor már az egész ízületet érinti a probléma. A leggyakrabban a nagyízületek (térd, csípő) vannak veszélyben, mivel ezekre jut a legnagyobb terhelés, de a gerinc és a végtagok kisízületei sincsenek biztonságban. Jó tudni, hogy a mozgásszegény életmód is hajlamosíthat az ilyen panaszokra: ha a nem elég erős izmok már nem tartják helyesen az ízületeket, olyan deformálódás kezdődhet, amely szintén az érintett részek helytelen irányú igénybevételéhez, és végső soron túlterheléséhez vezethet.
Bár ez egy kellemetlen, krónikus állapot, amelyet gyakran kísérnek szív- és érrendszeri panaszok is, nem kell belenyugodni a diagnózisba. Az időben felismert arthrózis megfelelően kialakított, rendszeres fizikoterápiás kezelésekkel jól karbantartható és panaszmentessé is tehető, és így akár elkerülhető az életminőség jelentős csökkenése, az ortopédiai segédeszközök használata, vagy egy későbbi protézis-beültetés. Ugyan nem gyógyítható, csak tünetileg kezelhető betegségről van szó, sokat segíthetnek a porc-anyagcserét serkentő és az ízületi folyadékot pótló készítmények.
Az ízületi kopás esetében sem lehet elégszer hangsúlyozni a megelőzés fontosságát: a rendszeres, kiegyensúlyozott mennyiségű mozgással, az izmok és a testsúly állandó karbantartásával, valamint a tudatosan helyes testtartással kisebb az esély a komoly ízületi károsodások kialakulására.
A most olvasott Egyperces eredeti változatát a www.activia.hu honlapon találhatja meg. Ha további érdekességekre is kíváncsi az egészséges életmóddal kapcsolatban, látogassa meg az oldalt!