Az egészség több mint a betegség hiánya. Hozzátartozik a testi, szociális és lelki jólét is. „Ép testben ép lélek” mondták már a görögök, s ezt azóta sem cáfolta meg senki. Ez fordítva is igaz. A lelki gondok, bajok kihatnak a fizikai egészségre is. Sok betegségnek „idegi” eredete van, tehát lelki természetű. Sokkal nagyobb kihatása van a mentális állapotnak egészségünkre, mint azt gondolnánk.
A „Válogatás” című lap több számában is olvashattunk arról, hogy a hitnek milyen szerepe van a gyógyulásban. Kísérletek bizonyítják annak igazát, hogy a hit segít a gyógyulásban, a felépülésben.
Mi is a hit, ami csodát művel emberek életében?
Sokan csak vélekednek Istenről. „Valaminek lennie kell!” „Talán van Valaki ...” Ilyen megfogalmazások hangzanak el, ha Isten létéről esik szó. Még az sem hit, ha hiszem, hogy van Isten, még ha 100%-ig meg vagyok is róla győződve. „Az ördögök is hisznek és rettegnek” - mondja a Biblia. Nem elég a lelki békémhez, tudni hogy van Isten. A döntő kérdés az, hogy milyen képet alkotok Róla.
Az ember - haragvó, kérlelhetetlen, hibáinkat, bűneinket árgus szemmel figyelő Istent alkotott magának, de ez nem a Biblia Istene. Isten szeret minket. A legtöbb ember úgy gondolkodik, hogy Isten a népesség egy-két kiváltságos tagját szereti, a többit pedig megveti. Ez a legnagyobb tévedés, amit Istennel kapcsolatban állítottak.
„Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik bűneiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét.” 2Kor 5:19.
Látszik az idézett szövegből, hogy Mennyei Atyánk szereti a bűnösöket, mindnyájunkat, hiszen valamennyien azok vagyunk.
„... úgy szerette Isten e világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Jn 3:16.
A „világ”-ba mindenki beletartozik. Ön is. A szeretet szeretetet szül. Ha egy kicsit is megértjük és megtapasztaljuk, hogy a Világegyetem Ura szeret minket, és bízik abban, hogy Hozzá fordulunk, ennek felismerése bennünk is szeretetet és bizalmat ébreszt. Ez a bizalom nem vélekedés, hanem Istenhez való viszony. Ez köt Hozzá, és segít a nehézségekben. Van Valaki, Aki mindig ráér, Aki viszonzatlanul is képes szeretni, Aki nem fárad el elviselni engem, Akinek fontos vagyok, Aki előtt nincs lehetetlen.
Ha a hitet ilyen bibliai megvilágításból nézzük, akkor ugye nem nehéz megérteni, miért van gyógyító hatása, miért képes lelki egyensúlyt teremteni?
- Miért kell az egészség témájában a vallásról beszélni?
Nem vallásról beszéltem, hanem hitről. Vannak törvényszerűségek, amelyek működnek, s nem lehet azokat átlépni, figyelmen kívül hagyni.
Ha valakinek lelki egyensúlyra van szüksége, azt egy felülről jövő hatalom tudja csak biztosítani. Ez a hatalom Jézus Krisztus. Ő emberré lett, mert szeretett, mert azt akarta, hogy az ember közelebb érezze magához az Istent. Ha elfogadjuk Tőle, nekünk ajándékozza tiszta életét. Az elfogadás eszköze a hit.
A pogányság és a bibliai hit között az a különbség, hogy a pogány olyan Istent lát, akit ki kell engesztelni, önkínzások, imák által. Egész életében bizonytalan, hogy vajon eleget tett-e a követelményeknek. A bibliai hit tudja, hogy Atyánk szeret minket, Ő békített meg bennünket magával, amikor a Legdrágábbat odaadta értünk. Nekünk nem kell mást tenni, mint elfogadni az üdvösséget, mint ajándékot. Nem kell bizonytalanságban élnünk, mert üdvösségünk árát Isten lefizette. A legjobb kezekben van sorsunk. Ezért lehet lelki életünk stabil.
Az Öné is az lehet, hiszen Jézus a Barátja. Ugye bízik benne?
Gyürüs István