Mértékletesség

Mi a mérték?

 

Sokszor hallottam azt a kijelentést, hogy „mértékkel szabad fogyasztani”. Ezzel egyetérthetünk, ha az egészségre ártalmas dolgokból ez a mérték 0, azaz nulla mennyiség, s a jó dolgokból pedig annyi, ami nem terheli meg a szervezetünket.

            Érdekes, hogy a cigarettáról, a dohányról milyen nehezen ismerik el az emberek, hogy az méreg. Amikor először láttak fehér emberek pipázó indiánokat, alig állták meg, hogy ne nevessenek hangosan. Nahát ilyet! Beszívni a füstöt, azután kifújni! Nem sokáig maradt nevetséges ez a dolog. Elterjedt ez a szokás Európában és az egész világon. Hosszú ideig gyógyszernek tekintették a dohányt, s csak az 1900-as évek közepén jelentették ki először az amerikai orvosok, hogy a dohány alattomos méreg, és árt az egészségnek. A farmer-ruha, a rágógumi és a Cola gyorsabban hódított nálunk, mint ez a megállapítás. Sajnos, még ma sem veszik komolyan a dohány egészségkárosító hatását. Cinikusan hat a reklámokon a kötelező felirat: „A DOHÁNYZÁS SÚLYOSAN KÁROSÍTJA AZ ÖN ÉS KÖRNYEZETE EGÉSZSÉGÉT!”

            Aki járt a tengerentúlon, tanúsíthatja, hogy ott komolyan veszi az egyén és az egészségbiztosító is, hogy a dohányzás árt, ezért erősen megcsappant a dohányosok száma. Akik dohányoznak, azok visszavonulva, diszkréten, szinte szégyenkezve szívják el cigarettájukat. Ha követni akarjuk Amerikát, akkor ebben lehet, ebben kívánatos volna!

            Sokszor hallottam ezt a védekezést: naponta csak néhány szálat szívok és azt is a gyenge fajtából. A statisztika kimutatta, hogy alig jobb ezeknek az embereknek a helyzete, mint azoké, akik 1-2 dobozzal szívnak. Akiket igazán sajnálok, azok a meg sem született gyermekek, mert a kismama vagy a környezete ha dohányzik, akkor ezek a kisgyermekek nem menekülhetnek el szüleik közeléből, akik nem törődnek születendő gyermekük egészségével. A kisgyermekek helyzete is szánalmas, akik kénytelenek elviselni azt, hogy szüleik orruk alá füstölnek, és fejlődő szervezetük máris károsodik a dohányzással járó ártalmak révén.

Fokozottnak érzem a tanárok, orvosok, közéleti személyek felelősségét is, hiszen rossz példájukkal sokakat bátoríthatnak arra, hogy ez ártalmas szenvedélynek hódoljanak.

Ha szeretnénk egészségesek lenni, merjünk nemet mondani a cigarettának!

Hosszú évekig abban reménykedtem, hogy Magyarországon nem kell a drogról szólni, s az egészséget védeni tőle. Sajnos, ez már a múlté. Ha megtesszük az első lépést ezen az úton, nincs visszaút. Még az is aki csak kíváncsiságból vagy haveri biztatásra próbálta ki a drogot, nem tudja meghúzni a határt, és egy idő után a kábítószer rabszolgájává válik. Csak külső segítséggel, kínkeservesen lehet menekülnie szenvedélye bilincseiből. Ne tegye meg az első lépést!

Az alkoholos italok a társadalmi élet részévé lettek. Egy pohárral nem árt meg! - hangzik a megállapítás. Szeretném megkérdezni, hogy a rendőr hány poharat ismer el ártalmatlannak, ha autót vezetünk? Vagy hány pohárral ihatunk meg mielőtt belépünk a gyárkapun? Nyilvánvalóan kockázatot jelent az alkoholfogyasztás, ezért nem engedik meg. Nos, mindennapi dolgaink lényegtelenek talán? Azokat lehet alkoholos befolyásoltság alatt is intézni, döntéseinket meghozni, terveinket megvalósítani? A mértékletes italozás sok esetben az iszákosság iskolája. Az alkoholbeteg talán sose részeg, de nem tud meglenni az ital nélkül. Széthullott családok, elrontott életpályák jelzik az alkohol diadalútját.

Többször szembesültem az ital borzasztó hatásával. Huszonéves voltam amikor kinn jártam a temetőben, s döbbenten olvastam egykori osztálytársam nevét az egyik sírkereszten. Az ital végzett vele. Egy másik eset: egy alkoholista emberrel utaztunk. Aznap nem ivott. Tíz óra tájban elkezdett izzadni, elsápadni, s remegett a szája széle. Fizikailag szenvedett, mert nem jutott italhoz. Az egyetemen volt egy tanárunk. A diákjaival együtt ivott a város legrosszabb hírű kocsmáiban, mert ott volt olcsó az ital. A tivornya végén a fiúk hazavezették, nekitámasztották a falnak, megnyomták a csengőt, és kereket oldottak. Milyen megbecsülést élvezhetett ez a tanár a diákok részéről? Milyen példát mutatott számukra?

Nem volna vége ha sorolnánk az eseteket, amelyek az alkohol romboló munkáját szemléltetik. Azt hiszem, nem bánja meg az, aki úgy dönt, hogy egy cseppet sem iszik. Középiskolás voltam. Egy borgőzös este utáni reggelen szólongatott anyám, hogy ébredjek, mert elkések az iskolából. Ahogy megemeltem a fejem, éreztem a hajamban a kocsma szagát. A fejem majd szétszakadt, a leckém nem volt készen, nem készültem az órákra. Így nem fogok tudni továbbtanulni. Ha így folytatom, örülhetek, ha egyáltalán le tudok érettségizni. Életmódot kellene változtatni! Ott azon a fejfájásos reggelen elhatároztam, hogy felhagyok a cigarettával és az itallal.

Hadd szóljak még néhány ártalmatlannak látszó dologról: Ha beteg a gyomrunk, akkor azt tanácsolják, hogy bizonyos fűszereket ne használjunk. Nem hiszem hogy az egészséges gyomornak jót tennének az erős fűszerek. Ha a szánk nyálkahártyáját csípi és izgalomba hozza az erős fűszer, a gyomrot sem kíméli. Szeretném ajánlani, hogy a borsot, az erős paprikát, a mustárt és az ecetet lehetőleg iktassuk ki a konyhai felhasználásból. Használjunk inkább enyhébb fűszereket, és az ecet helyett citromlevet alkalmazzunk.

Nyugodtabb lesz a kedélyállapotunk, és kevésbé fogjuk kívánni az italokat is, mert az erősen fűszeres ételek „kívánják” az italokat. Nem várok csodára. Valószínű, hogy akik nem értenek egyet a leírt dolgokkal, el sem olvassák e cikket. Ha mégis akad olyan személy aki szeretne szabadulni szenvedélyei rabságából és segítséget kér, érdeklődjön a szerkesztőségben. Ott címet és telefonszámot kaphat, ahol segíteni tudnak a szabadulásban.

 

Füstmentes és józan életet kívánok, sok szeretettel!

 

 

 

Szerkesztőségnek címek:

  • Országos Dohányfüstmentes Egyesület Bp. V. Arany J. u. 6-8. Levélcím: 1446. Bp. Pf. 408. Tel. 06/ 1-323-100/1377
  • Drog és iszákosmentő: Bp. 1151. Alagi tér 13.  Tel. 06/1-323-100/1377
  • Anonim Alkoholisták:
  • Nagykanizsa Olaj Művelődési Ház  (Ifjúsági Klub) Szerdánként 17 órakor
  • Zalaegerszeg Kiss út 8. (Családsegítő Központ) Szerdánként 16 órakor

Gyürüs István