Walter Nitsche

A házasság válságos időszakai

A házassági probléma megoldásával kapcsolatosan legyen a vezérlő igeversünk János apostol első levele 1. fejezetének 7. verse!

„Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan Ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden vétektől.”

Minden házaspárnak van problémája, minden házasságban adódnak válságos időszakok. A sokféle külső és belső támadás, amely a házasságot éri, bizonyos fertőzést okoz. Ez azonban önmagában nem baj. A kérdés csak az, hogy a bacilusok legyőzésére elég „ellentest” aktivizálódik-e, vagy pedig hagyjuk, hogy a fertőzés elterjedjen, és elhatalmasodjon, amíg az egész házasság meg nem betegszik. Ahhoz, hogy egészséges maradjon, törődni kell a házassággal, ápolni kell a házastársi közösséget. „Fogjátok meg a rókákat, a kölyökrókákat, mert pusztítják a szőlőnket, a virágzó szőlőnket.” (Ének 2:15) Éppen akkor nincsenek messze a kártékony „kölyökrókák”, amikor egy házasság virágzik. Meg kell fogni őket, vagyis meg kell keresni a házassági probléma megoldását.

Ha világosságban járunk...

Világosságban járni azt jelenti, hogy többé nem rejtőzködünk, hanem kérjük Istent, hogy láthassuk magunkat, úgy, ahogyan Ő lát, olyannak, amilyenek a valóságban vagyunk. Ha a házasságban probléma támad, akkor először is kinek-kinek önmaga előtt kell elismernie azt, hogy a probléma keletkezéséhez mindkét fél egyformán hozzájárult a helytelen viselkedésével. Abban a pillanatban, amint a szemére hányjuk a másiknak, „Te ebben és ebben nagyobb hibát követtél el”, elzárjuk magunk előtt az utat, amelyen eljuthatnánk a probléma igazi megoldásához. A bajt mindig közösen okozzuk. Ez az a belső hozzáállás, amelyre először is szükség van.

Imádkozzunk tehát azért, hogy ne csapjuk be önmagunkat. Találkoztam olyan házassággal, amelynek nyomorúságáról már mindenki beszélt, és a férj még mindig ragaszkodott ahhoz az álláspontjához, hogy az ő házassága rendben van.

Abban a pillanatban, amint az egyik fél úgy érzi, nincs rendben a házasság, az valóban nincs rendben. A házasság ugyanis olyan, mint egy élő szervezet, amelyet két eggyé vált individuum alkot. Ha az egyik fél szenved, akkor ennek az élő szervezetnek legalább az egyik fele szenved, és ki  merné azt állítani, hogy egészséges az a szervezet, amelynek az egyik fele beteg? Ha tehát egy férj úgy gondolja, rendben van a házassága, pedig a felesége a lénye legmélyéig szenved, akkor az a férj nem jár „világosságban”. Meg kellene rémülnie attól, hogy annyira rosszul érzékeli a dolgokat, s ezek a tények rejtve maradnak előtte. Azonban a problémát nem szabadna elfojtani sem, és nem szabadna elcsépelt szellemességgel sem elintézni. Legyünk őszinték önmagunkhoz!

Ne térjünk ki a házassági probléma elől! Abban rejtőzik annak esélye, hogy a házasságunk elmélyültebb, érettebb legyen. És gondoljunk arra, hogy önmagunknál kell kezdenünk, vagyis a saját elképzelésünknél, a saját viselkedési mintánknál, önmagunk szeretetre való képességénél. Így a házasságterápiánál először mindig arra van szükség, hogy az egyes ember gyógyuljon meg Isten világosságában.

Legyünk a házastársunkkal őszinték! Abban a pillanatban, amint elszánjuk magunkat, hogy teszünk valamit a házasságunk „süllyedő hajója” érdekében, őszintén és nyíltan a társunknak is a tudomására kell hoznunk, „Őszinte akarok lenni veled szemben is, anélkül, hogy megbántanálak. Őszinte, abban a tudatban, hogy vétkeztem.” És ezzel máris szabaddá vált az út, hogy megtegyük a következő lépést.

...Közösségünk van egymással

A lelki-szellemi közösség legerőteljesebb kifejeződése a mély beszélgetés. Ha Istennel közösségben vagyunk, akkor ez azt jelenti, hogy Ő szól hozzánk (az Igén keresztül), és mi is beszélhetünk hozzá (imádságban). A közösség tehát beszélgetést és odafigyelést jelent; azt, hogy megosztjuk magunkat a másikkal, és befogadjuk azt, amit a másik mond. A házassági probléma megoldásánál a legfontosabb mozzanat a beszélgetés.

Abban a házasságban, ahol a házasfelek már nem tudnak beszélgetni egymással, nem lehetséges a problémát sem megoldani. Éppen azért, mert a beszélgetés annyira fontos és hasznos, komoly veszély fenyegeti. Beszélgetés közben lehet olyan érzésünk, hogy gonosz nyilacskákat lövöldözünk egymásra, amelyek aztán apró, de súlyos sebeket ejtenek.

Mi mindenre ügyeljünk beszélgetés közben?

A beszélgetés azt jelenti, hogy beszélünk önmagunkról. Sok ember egyáltalán nem érzi szükségét annak, hogy beszéljen önmagáról. Főleg a befelé forduló embereknek esik nehezükre, hogy megosszák magukat másokkal. Az ilyenek számára a dolog döntéssel kezdődik. „Meg akarom osztani magamat a társammal, még akkor is, ha én ezt különösebben nem igénylem.”

A hallgatás nemcsak önzésből adódhat („Aminek nem érzem szükségét, azt nem is teszem meg”) hanem fel lehet használni gonosz fegyverként is a másik ellen. Ha az egyik fél hallgat, akkor fennáll annak a veszélye, hogy (talán öntudatlanul) büntetni akarja a társát, bosszút akar állni rajta, vagy egy érzékeny pontján meg akarja sebezni. Az Ótestamentumban Isten hallgatása Izráel számára mindig az ítélet jele volt. Amikor Isten nem jelentette ki magát a népének, akkor az büntetés volt Izráel engedetlenségéért és bálványimádásáért.

Aki a társa előtt hallgat, az az ítélőbíró szerepében tetszeleg, ezzel mintegy Isten helyére lép, és adja az önigazultat. Az pedig nyilván világos, hogy a hallgató fél nemcsak elvetni való, farizeusi módon viselkedik, hanem lehetetlenné teszi a probléma megoldását is. Ilyenkor az a rossz, miszerint ez a „hallgató farizeus” a legtöbbször azt képzeli, teljes joga és oka megvan arra, hogy a másikat kétségben tartsa, és szemrehányást tegyen neki. Kedves hallgató barátom! Kérlek, vedd ki gyorsan a saját szemedből a gerendát, akkor majd kiveheted a társad szeméből is a szálkát!

A beszélgetés a másik meghallgatását jelenti

„Aki arra felel, amit meg sem hallgatott, azt bolondnak tartják, és megpirongatják.” (Péld 18:13) Éppen olyankor elengedhetetlen, hogy igazán meghallgassuk a másikat, amikor a házasságunk építésére törekszünk. A beszélgetés értelme ugyanis az, hogy a másikkal igazán találkozzunk, és megismerjük. Csak akkor fogunk tudni odafigyelni a másikra, ha magunkévá tettük ezt a célt.

Emlékszünk még a gyermekkorunkból olyan esetre, amikor kérdeztünk valamit egy felnőttől, és kifogástalan választ kaptunk... egy egészen más kérdésre? Milyen csalódottak voltunk! Akkor is csalódottak vagy frusztráltak vagyunk, ha felnőtt fejjel vesszük észre, hogy igazából nem figyelnek ránk. Valóságos kapcsolatba csak akkor kerülünk egy másik emberrel, ha meghallgatjuk. Csak ezáltal lehetséges, hogy a társunk életében igazán részünk legyen. Az odafigyelés a megértés kulcsa, ez nyitja meg a másik ember szívéhez vezető ajtót.

A beszélgetés tartalma

Szeretnénk megosztani magunkat a másikkal; szeretnénk meghallgatni a másikat. De hogyan indíthatjuk el a gyümölcsöző beszélgetést, amely nem végződik hallgatással vagy veszekedéssel rögtön az első néhány szó után? Nagy segítség lehet, ha a házasfelek megállapodnak abban, hogy egyszer nyugodtan és higgadtan kölcsönösen feltesznek és megválaszolnak néhány kérdést.

G. A. Getz ezzel kapcsolatban ezt ajánlja. „Például mondhatod ezt. »Olvastam egy könyvet, amelyben a szerző azt javasolja, hogy tegyünk föl néhány kérdést a társunknak, ezáltal többet megtudhatunk önmagunkról és a hozzá fűződő kapcsolatunkról. Kerestem az alkalmat, hogy feltehessem neked ezeket a kérdéseket. Megtehetném ezt most, vagy máskor alkalmasabb lenne?« Fontos az a sorrend, amely szerint ezeket a kérdéseket feltesszük. Kevésbé »veszélyes« kérdéssel kezdődik, hogy aztán áttérjen olyanokra, amelyek már valamivel izgalmasabbak lehetnek. Fontos, hogy megtartsuk ezt a sorrendet. Segítségére lesz mind a kérdezőnek, mind a válaszolónak abban, hogy minél tapintatosabbak, őszintébbek legyenek, és minél kevésbé zárkózzanak el.

A kérdések az alábbiak.

1. Ha tudnál mondani valamit, ami neked rajtam a legjobban tetszik, akkor mi volna az?

2. Szerinted mi a legfőbb erősségem?

3. Mit tehetek azért, hogy teljesebb és boldogabb legyen az életed?

4. Mi az a dolog a személyiségemben vagy a viselkedésemben, amely a legnagyobb érzelmi problémát okozza neked?

5. Ha megváltoztathatnál valamit rajtam, akkor mi lenne az?

Fontos, hogy a kérdésekre adott válaszokat ne vitassátok meg a legelső alkalommal. Egyszerűen hallgasd meg, milyen választ ad a társad. Mindkettőtöknek időre van szüksége ahhoz, hogy elgondolkodjatok, és objektivitásra törekedjetek. Fontos, hogy egyelőre ne válaszolj arra, amit a társad mond, még akkor se, ha szeretnél, és főleg negatív értelemben ne. Próbáld kerülni a nem verbális reakciót is, mint például azt, hogy felháborodottan félrenézel, vagy egyáltalán, máshová nézel. Legyen a viselkedésed pozitív! Igyekezz a lehető legjobban odafigyelni, hogy valóban megértsd, hogyan gondolkodik és érez a társad!”

Ch. Swindoll pedig ezt tanácsolja. „A legjobb, ha a házaspár erre a célra egy teljes estét szán. Maradhatnak otthon, sétálhatnak egyet, vagy akár házon kívül is tölthetik az éjszakát. A hely nem különösebben fontos, de egyedül kell lenniük, hogy elgondolkodhassanak, beszélgethessenek, és senki ne szakítsa meg az együttlétüket.

1. Legyenek legalább tizenöt percig csendben. Gondoljanak négy olyan dologra, amely a társukban különösen tetszik, és írják fel ezeket. Hallgassák meg egymást figyelmesen.

2. Használják vezérfonalként Péter első levele 3. fejezetének 1-7. versét, és nevezzenek meg egy olyan jellemvonást vagy szokást, amelyen az Úr segítségével szeretnének változtatni. Fejezzék ki a készségüket, hogy abban a bizonyos dologban hagyják magukat megváltoztatni.

3. Lefekvés előtt nevezzenek meg legalább két olyan dolgot, amely a házasságuk fő célja. Imádkozzanak közösen, és kérjék Istent, hogy ez ne maradjon álom, hanem valóra válhasson.

4. Miután ezt megtették, adják át egymásnak a listát, amelyen az a négy dolog szerepel, amit egymásban különösen is értékelnek. Tartsák meg ezt a lapot, olvassák át azon az estén, és a következő héten is többször.

Ha ilyesmit már régen nem csináltak (egyesek valószínűleg még sohasem próbálkoztak ezzel), akkor ez talán egy kicsit kínos lesz. Ha azonban egyszer elkezdték az őszinteséget, elkezdtek úgy igazán kommunikálni egymással, akkor ezt semmi más nem pótolhatja majd.”

A beszélgetés időpontja

„Mindennek megszabott ideje van” – mondja a prédikátor. Így annak a beszélgetésnek is, amelyben megoldódhat a házasság problémája. Nem a legjobb idő erre, amikor a férj elcsigázva hazaérkezik az üzleti útról, vagy amikor a feleség előtt nagy halom vasalni való tornyosul. Tanuljunk tapintatot ilyen vonatkozásban is. Jobb, ha ilyenkor elhalasztjuk a beszélgetést. Azonban őrizkedjünk az állandó halogatástól is. A házasfelek kölcsönös egyetértésben tervezzék meg a beszélgetést. Akkor belsőleg felkészülhetnek arra, pozitív hozzáállást alakíthatnak ki, imádkozhatnak azért.

A beszélgetés jellege

„A higgadt válasz elhárítja az indulatot.” (Péld 15:1)

Biztosan mindenki átélt már olyasmit, hogy szó szót követett, és a beszélgetés vitává fajult. Ezért tudatában kell lennünk annak, hogy a veszekedés hevében meggondolatlanul kimondott szavak mérgezett nyílként érik a társunkat.

Fontos tehát, hogy a dolognál maradjunk, és ne a személy ellen forduljunk. Aki mérgében ezt találja mondani, „Egyszerűen kiállhatatlan vagy”, az halálos sebet ót a társán, amelyet csak nagyon nehezen lehet begyógyítani. Nagy tapintat szükséges ahhoz, hogy a házasságunk problémájáról beszélgetni tudjunk. Adjuk a társunk értésére, miszerint tiszteletben tartjuk az érzését, és megteszünk mindent, hogy a saját negatív érzésünket féken tartsuk. Hiszen nem is akarjuk a társunkat szükségtelenül megsebezni.

A beszélgetés helye

A házasságunk problémáját oldjuk meg négyszemközt, ne nyilvánosan vagy a gyerekek előtt. Mások jelenlétében legfeljebb új probléma támad, de nem oldódik meg. Így csak sebeket okozhatunk egymásnak, csak veszekedés robbanhat ki, és könnyen folyamodhatunk tisztességtelen eszközökhöz.

Belsőleg mindig nagyon zavarba jövök, amikor például egy férj mások jelenlétében gúnyolódik a feleségével. Ez a mások előtt megnyilvánuló maró gúny nem más, mint közönséges fegyver, amely mélyen megsebzi a feleséget. Ez bizony, gonoszság a javából. Habár az, ha egy férfi mások előtt nevetségessé teszi a feleségét, nem feltétlenül gonoszságból fakad, mégis, nagyon megsérti a társát. A gúnyolódó önmagát akarja előtérbe állítani a másik rovására. Meg akarja mutatni, mennyire fölötte áll azoknak a dolgoknak, amelyeket kigúnyol, és mennyire emelkedett és „nagy” ő maga. Az azonban, hogy a gúnyolódó nagyképűség a gyenge, büszke, bizonytalan és szeretetlen belső világ jele, nyilván mindenki előtt világos.

Fontos, hogy a beszélgetés nyugodt légkörben folyjon. Gondoskodjunk arról, hogy senki ne zavarhasson. A gyerekek legyenek már ágyban, a telefon dugóját húzzuk ki, hasonlóképpen helyezzük üzemen kívül a kapucsengőt is.

Ha azt szeretnénk, hogy a házasságunk zátonyra futott csónakjával ismét a vízen járhassunk, nagy segítség lehet, ha szabadságot veszünk ki, elutazunk, és a szabadság adta nyugalomban (nem a sokféle program között) újból elkezdünk beszélgetni a házasságunkról. Ilyenkor nem szabad a testi közösségre térni, hogy azzal pótoljuk a  hiányzó lelki egyetértést. A valódi beteljesülést nyújtó nemi közösség egymás újbóli megértéséből, beszélgetésből, lelki közösségből alakul ki.

Új környezetben talán sokkal könnyebben kezdhetjük el ezt a tapintatos beszélgetést. Legyünk először inkább visszafogottak, de pozitívak, mintha csak most ismerkednénk. Lassan, érzéssel, azzal a törekvéssel, hogy meg akarjuk érteni a másikat, és akkor egyre közelebb fogunk kerülni egymáshoz. Ez az új, szeretetteljes közeledés megújíthatja a látásmódunkat, világossá teheti a lényeget, azt, hogy „hol van a kutya elásva”. Ezekre az „új mézeshetekre” ugyanis már azzal a tapasztalattal megy egy házaspár, hogy a házasélet nem megy csak úgy magától... hogy a szex nem oldja meg a problémát, és a szerelmi érzés nem tartós. Így ebben az időszakban a házastársak újból „tanulhatják a szeretetet”.

Megtisztulás

„És Jézusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden vétektől.”

Ez a pont éppen olyan fontos, mint az első kettő. A mély, őszinte, pozitívan zajló beszélgetés következménye ugyanis feltétlenül az lesz, hogy felismerjük a saját vétkeinket, a személyes csődünket. És ezt a vétket nem szabad elfojtani, hanem őszintén a nevén kell nevezni, meg kell vallani. „Ha megvalljuk a vétkeinket, hű és igaz Ő, megbocsátja azokat, és megtisztít minket teljesen a gonoszságtól.” (1Ján 1:9)

Ha a házastársunkkal szemben követtünk el bűntettet, akkor vétkeztünk Isten ellen is, sőt, elsősorban Őellene. Azt bántottuk meg, akinek a tulajdona a házastársunk. A házasság Teremtője ellen vétkeztünk, mivel visszaéltünk azzal, amit Ő hozott létre. A házasság céljától, attól,  hogy Krisztusnak a gyülekezet iránti szeretetét tükrözze önzésből vagy más emberi oknál fogva eltértünk, azt az ellenkezőjére fordítottuk.

Ezért meg kell vallanunk a vétkünket Istennek, és igényelnünk kell a bocsánatát. Ez azonban nem azt jelenti, hogy úgy általában elmondjuk, „bocsásd meg, Istenem, minden vétkemet”. Megvallani a vétket nem más, mint nevén nevezni; pontosan, kíméletlenül, nyíltan és őszintén.

Ugyanilyen konkrétnak kell lennie annak a kérésnek is, hogy szeretnénk megváltozni. Azt kérjük Istentől, hogy adjon belátást, nyúljon bele a személyes életünkbe, viselkedésünkbe, és  hogy újból megtanuljuk szeretni a házastársunkat.

A megbocsátásnak ez az elve nagyon fontos a házasságban; szükséges, hogy alkalmazzuk. Azonban csak akkor tudok a társamnak igazán megbocsátani, ha énmagam is bocsánatot kaptam Istentől. Ha örülni tudok az Istentől nyert bocsánatnak, akkor képes vagyok arra is, hogy ezt a bocsánatot másoknak továbbadjam, tehát én is megbocsássak.

Rövidített kivonat a szerző „Handbuch für Eheleute” (Házassági kézikönyv) című művéből