Együtt járás szex nélkül

Az égő gyertya finom fényt vetett kettejük szorosan összefonódott kezére. A fiú a hüvelykujjával gyengéden simogatta a lány kézfejét, és a tekintete szerelmesen mélyedt a meleg barna szemébe. Már három hónapja találkoztak rendszeresen.

Az egyetemen ismerkedtek meg. Péter fizikát, Andrea angolt és franciát tanult.

– A kapcsoltunkról akarunk ma este beszélgetni – mondta Péter. – Olyan elutasító voltál... Hát nem szeretsz?

– Dehogynem, Péter, szeretlek – válaszolta Andrea, és gyengéden megszorította a fiú kezét.

– De hát akkor mi van? Talán félsz a testi kapcsolattól?

– Nem, nem félek – válaszolta Andrea, és lesütötte a tekintetét. – De meg vagyok győződve arról, hogy az a jobb, ha csak a házasságban kerül sor az intim kapcsolatra. – Eközben újból nyíltan, majdnem kihívóan a fiú szemébe nézett.

Péternek leesett az álla a meglepetéstől, és ezt hebegte.

– Ez nem létezik... ez nem lehet igaz... te még a középkorban élsz?

– Péter, kérlek, ne legyél udvariatlan. Alapos okom van arra, hogy ez az álláspontom legyen.

– Ne haragudj, Andrea, de ez számomra teljesen váratlan volt. Tudod, hogy ma mindenki ezt csinálja, és ilyen véleményre nem számít az ember.

– Először is, Péter, kedvesem, nem igaz, hogy mindenki ezt csinálja – vetette ellen Andrea. – És másodszor, ezzel saját magad ismered el, hogy számodra az a mérce, amit a többség csinál. Ha annyian teszik, csak nem lehet olyan rossz... ezt gondolták az emberek ezrei, amikor „Heil Hitler”-t kiáltottak, és büszkeségtől dagadó mellel vonultak a háborúba. Egyre több ember lop, egyre több az iszákos... azért ez helyes? A többség viselkedése legyen a mérce?

– Nem, természetesen nem – csendesítette le Péter a lányt. – De mi ketten gondolkodó fiatalok vagyunk, nem? Hát vizsgáljuk meg egyszer a dolgot jó alaposan! Az a fiatal, akinek nincs szexuális kapcsolata, prűd lesz, vagy talán mégsem?!

– Egészen biztosan nem! A prüdéria nem a szexuális tevékenység hiánya miatt keletkezik, hanem amiatt, ha valaki a szexualitást szennyesnek tartja, vagy elfojtja. De nekem ez nem szándékom. Frigid sem vagyok, hanem ezt a feszültséget tudatosan vállalni szeretném, és együtt szeretnék élni ezzel a házasságig.

– Szóval, Andrea, beismered, hogy benned is van ilyen vágy?

– Igen, természetesen.

– Látod, akkor ez úgy van, mint az éhséggel és a szomjúsággal. Aki pedig semmit sem eszik, az éhen hal. Miért ne elégíthetném ki a szexuális kívánságomat, amely nekem, mint embernek, egyszerűen van?

– Hogy életben maradj, enned kell. Ugyanezt a szexről bizonyíthatóan nem lehet állítani. De fontosabbnak tűnik itt nekem a magatartásod, Péter, a felfogásod a saját kielégülésedről. Hiszen egy lány nem egy szelet csokoládé, amelyet elmajszolhatsz, hogy csillapítsd a kívánságodat. Én nem azért vagyok, hogy te kielégíthesd a szexuális vágyadat.

– Ezt nem is így gondoltam.

– Tudod, a szexualitást ajándéknak szeretném tekinteni, amellyel egyszer téged, a szerelmesemet majd boldoggá tehetlek, közben, persze, tudom, hogy ez nekem magamnak is ajándék lesz. De csak akkor akarom a testi egyesülést, ha meglesz ahhoz a megfelelő védőkeret. Ha valamilyen kívánságunk van, az nem jelenti automatikusan azt, hogy annak rögtön teljesülnie is kell. Hiszen nem állsz  meg a húsbolt előtt sem, ha a szalámi látványától összefut a nyál a szádban, és nem vered be a kirakat üvegét, hogy elvedd azt a szalámit, s csillapítsd az étvágyadat. Az ösztön azért van, hogy helyes úton és módon használjuk fel. És Péter, a szexuális kapcsolathoz szükség van arra a védelmező keretre, amely a házasság.

– Ezt te mondod, szívem. De egy dolog világos. Azt mégiscsak ki kell próbálnunk, hogy szexuálisan összeillünk-e. Vagy te nem tartod fontosnak, hogy ezen a területen is minden jól menjen?

– Nagyon fontosnak tartom. De – ne haragudj az egyenes kérdésért – mi az, ami itt nem illik össze? Meg tudod ezt nekem magyarázni?

Péternek lángvörös lett a füle, és zavart grimaszt vágott.

– Rendben van, kis bestia. Anatómiai probléma valószínűleg nem lesz, de nem is a nemi szervekről van szó, hanem arról, hogy a partnerek kölcsönösen ki tudják-e elégíteni egymást.

– És ez mitől függ?

– Hát, föltételezem, hogy a lelki összhangtól, és attól, hogy a partnerek mennyire figyelnek egymásra.

– Pontosan. És nézd, ha már most intim kapcsolatba kerülünk, csalódni fogunk, mert mindkettőnknek sokat kell még tanulnunk. Hiszen erről már beszélgettünk. Hosszú időre van szükség ahhoz, hogy tapintatot, gyengédséget, törődést, felelősségvállalást, egyszerűen önzetlen szeretetet tanuljunk. Nem így van?

– Kétségtelenül így van. Ebben igazat adok neked, Andrea, mert hiszen logikus, miszerint a házasságban is tanulási folyamat lesz, hogy a másikat szexuálisan megismerjük, és megtanuljuk kielégíteni. A nővéremnél volt alkalmam megfigyelni a másik lehetőséget is. Elég gyorsan összeköltözött a fiújával, és most már szinte semmi mondanivalójuk nincs egymásnak. Mégis, hamarosan feleségül fog menni hozzá, amit nem tudok igazán megérteni.

– Látod, a házasság előtti szexuális kapcsolat gátja a szabadságnak, ahelyett, hogy elősegítené. Azt hiszem, azok tudnak szabadon dönteni egymás, illetve a házasság mellett, akik nem kötik előre magukhoz a másikat; főleg szexuális téren nem. Amikor egy nő első alkalommal adja oda magát egy férfinak, a lénye legmélyéig odaajándékozza magát, és ez hozzáköti őt ahhoz a férfihoz. Nem az a jó, ha ez a férfi ugyanakkor a férje is? Ezt viszont a házasság előtti kapcsolatnál nem lehet száz százalékosan biztosítani.

– Így van, tényleg sok, előre nem látható dolog van. De úgy gondolod, hogy a nővéremnél most más lenne a helyzet, ha ő meg a barátja várt volna?

– Azt hiszem, igen. Feltéve, hogy megvan bennük az a készség, miszerint a másik személyére úgy igazán odafigyeljenek. Hiszen mindenütt látod, az ilyen „baráti” szexuális kapcsolat annyira a szexhez kötődik, hogy az emberi kapcsolat felszínes marad. Azonkívül azt is tudod, hogy sok diáktársunk úgy váltogatja a barátnőjét, mint az ingét. Az ilyen egyoldalú szexuális tapasztalat csak az új, a más, az erősebb inger iránti vágyat kelti fel, mert az olyan kapcsolat, amely semmi másból nem áll, csak szexből, magától értetődően unalmassá válik.

– Természetesen, Andrea, de ezt én veled soha nem akarom. Tudod, hogy szeretlek, és ezt akartam testileg is kifejezésre juttatni...

– Teljesen megértelek, Péter, de nézd, éppen egy nőnél nagyon sok múlik a nemi egyesülés légkörén. Olyankor védettségnek és biztonságnak kell lennie...

– ...Ami a házasságlevéltől függ?

– Igen, drágám, attól is. A saját lakásunkban vagyunk, elválaszthatatlanul összetartozunk nyilvánosan is. Örülhetünk egy gyermek jelentkezésének; nem kell félnünk,  hogy „rajtakapnak” bennünket; férjnek és feleségnek tudjuk magunkat... A jogilag érvényes házasság olyan, mint a kertet körülvevő kerítés, védelmezi a szerelem virágágyát.

– Már nagyon poétikus vagy...

– Rendben van. Hát maradjunk „józanok”. De vedd számításba azt is, hogy egy nőhöz az érzése is hozzátartozik, és az intim kapcsolatban az érzésnek egyértelműnek kell lennie, különben sehogyan sem jön össze a dolog.

– Ezt értem. Ez akkor azt is jelentené, hogy az a próbálkozás, amely rossz tapasztalattal végződik, még nem mutatja azt, hogy a dolog alapvetően reménytelen.

– A kísérletezés sohasem adhat valóságos képet a szeretetről. Nem lehet próbaképpen élni, sem próbaképpen meghalni. A házaséletet sem lehet kipróbálni. Hiányzik az előfeltétel, a „kísérleti feltétel”, nem igazi, és félrevezető. Ez pontosan olyan, mintha azzal próbálkoznék, hogy megtanuljak úszni a fürdőkádban. Ez lehetetlen. Az igazi úszáshoz megfelelő körülmény kell; elégséges vízre, egy tó tágasságára van szükség. És a házasság olyan, mint ez a tó.

– Megfordítva, ez azt jelentené, hogy egy „szexuális próba”, amely jól sikerült (talán az ösztön hevessége miatt), még nem bizonyítja azt, hogy a partnerek szexuálisan is tudnak adni egymásnak a hosszú házasság alatt.

– Teljesen ugyanez a véleményem, kedvesem.

– Szeretni pillanatnyilag számomra ezek szerint ezt jelenti, lemondani, elhordozni a szexuális feszültséget...

– Azt jelenti, hogy kölcsönösen megismerjük egymást, a lelket juttatjuk szóhoz, és nem a nemi szerveket; érlelődünk a tapintatban, egymás megértésében, a gyengédségben; gyakoroljuk a  megértést; szabadságot biztosítunk egymásnak a személyes döntéshez. Nem válunk áldozatává a többség felfogásának, hanem megteremtjük a házasság alapját...

– Jó, jó... már kapiskálom... de én is akarom ezt?!

– Ez a döntő kérdés, Péter. Ebből is láthatod, hogy az igazi szeretet nagyobb részben akarati döntés, mint érzelem dolga.

– Azt hiszem, igazad van. És meg kell mondanom, hogy számomra ez a szerelem tartósabbnak tűnik... a te szerelmed megérné... Ezt meg kell gondolnom.

A gyertya sárgásvörös lángja megrebbent, amikor felkeltek, a székeket az asztalhoz tolták, és Péter felsegítette a barátnőjére a kabátját.

Walter Nitsche